Ugrás a tartalomra

A főváros vezetésének nem fontos Budafok-Tétény?

2020. június 17. szerda
ÁLLÁSPONT - Németh Zoltán alpolgármester
A főváros vezetésének nem fontos  Budafok-Tétény?

A főváros vezetésének nem fontos  Budafok-Tétény?Sajnos döntéseiből erre lehet következtetni. Első intézkedései között egy korábban tervezett fővárosi támogatású, kerületünk szempontjából kiemelkedő fontosságú projekttől vont el forrást. A Budafok-belváros fejlesztési projekt a XXII. kerület legfontosabb terének, a Városház térnek a rekonstrukcióját és környékének rendezését foglalta magába. A beruházás illeszkedik a „budai fonódó villamosközlekedés megteremtése”, illetve a „budapesti villamos- és trolibuszfejlesztés” feladatokhoz, melyek a főváros jelenlegi vezetésének is fontosak voltak a kampányidőszakban.  Ráadásul a rekonstrukció I. ütemének tervezett – mintegy 2 milliárdos – költsége szerepelt a Fővárosi Önkormányzat 2019-ben elfogadott költségvetésében, de végül idén az eredeti 2 milliárd forintból mindössze 600 millió forintot hagytak erre a célra a 2020-ra vonatkozó költségvetésben.  Ezzel veszélybe került ez a beruházás.

Ezt követte a legújabb, minden szakmaiságot nélkülöző döntés, miszerint a főváros a következő 4 évben tervezett útfelújítási programja keretében kerületünkben mindösszesen egy útszakaszt újítana fel. A döntés előtt a Főpolgármesteri Hivatal kérésére elküldtük a városrészünkben található felújítandó útszakaszok listáját. Sőt, azok műszaki állapotát és forgalmi leterheltségét megvizsgálva javaslatot tettünk arra, közülük fontossági sorrendben melyek felújítását tartjuk a legindokoltabbnak, halaszthatatlannak.

Mint ismeretes, minden olyan út, útszakasz, amelyen busz közlekedik, a főváros kezelésében van, ami esetünkben 58, és ez összesen 44 216 folyóméter utat jelent. Ezek túlnyomó többségének felújítása nem tűr halasztást, hiszen mind a közlekedésre, mind pedig az itt élők mindennapjaira kihatással van. Az elmúlt időszakban önkormányzatunk többször kérte ezek javítását az esetleges balesetveszélyes állapot megelőzése érdekében. Majd néhány héttel ezelőtt tájékoztattak bennünket arról, hogy Budafok-Tétényben a Kővirág sor 573 folyóméter útszakaszának felújítását tervezik. Ez az útszakasz az általunk jelzett 9 legrosszabb műszaki állapotban lévő és legforgalmasabb útszakaszok listájában az utolsó előtti helyen állt. Az itt élők véleménye és a tapasztalatok szerint a másik 7 útszakasz felújítása sokkal sürgetőbb lenne. Ezek között szerepelt többek között a Bartók Béla út, a Bajcsy-Zsilinszky utca, a Tegzes, a Kapisztrán utca vagy a Szabadkai út is. De mind közül a legkritikusabb a tömegközlekedéssel is érintett Kossuth Lajos utca útburkolatának állapota. E javaslatokat a főváros nem vette figyelembe a legutóbbi útfelújítási döntése meghozatalakor, mi több, közleményben arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy Budafok-Tétényben dupla annyi utat újítanak fel, mint az előző ciklusban.

Ez egy olyan valótlan állítás, amit számokkal bizonyítva könnyű cáfolni. 

A főváros jelenlegi önkormányzati ciklusban tervezett útfelújítása tehát egyetlen utcát, a Kővirág sort érinti, amely összesen 573 folyóméter (3610 négyzetméter) útburkolat felújítását jelenti.  

Ezzel szemben az előző ciklusban a fővárosi kezelésű utakon összesen 1052 folyóméter (13 053 négyzetméter) burkolat újult meg. Felújították a Csiperke utcát az Áron u.–Klauzál Gábor u. közötti szakaszon, a Klauzál Gábor utcát a Csiperke u.–Zabola u. közötti szakaszon, megépült a Balatoni út–Tanító utcai körforgalom és a Balatoni út–Háros utcai körforgalom. Utóbbi két fejlesztéssel balesetveszélyes csomópontok lettek biztonságosabbak, és az adott útszakasz is megújult. 

A fenti – a főváros, illetve cége által szolgáltatott – adatok alapján könnyen belátható, hogy az előző önkormányzati ciklusban több mint három és félszer annyi utat újítottak fel kerületünkben, mint amennyit most terveznek. Örülünk minden segítségnek, de a Kővirág sor forgalmi terhelése semmilyen szempontból nem mérhető Budafok főútjának, a Kossuth Lajos utcának a terheléséhez.

Bár aggódva figyeljük a kerületünket sújtó fővárosi döntéseket, lehetőségeinket kihasználva és ahhoz mérten mi továbbra is elkötelezettek vagyunk kerületünk fejlesztése mellett, mert nekünk Budafok-Tétény a legfontosabb!