Ugrás a tartalomra

A Futafok nevezési díjából sporteszközöket kaptak az iskolák

2020. március 12. csütörtök
A tavalyi évben megrendezett budafok-tétényi futóversenyen, a Futafokon rekordrészvétel volt. Az önkormányzat a nevezési díj teljes összegét, azaz 507 ezer forintot sportszerek vásárlására fordította, amelyeket 13 kerületi iskola között osztott szét.
A Futafok nevezési díjából sporteszközöket kaptak az iskolák

Az évente megrendezésre kerülő kerületi sporteseményen a tavalyi évben 4635 nevezéssel új rekord született. A nevezési díjakat a szervezők az intézményi nevezők létszáma és a célba ért résztvevők arányait figyelembe véve osztották szét az intézmények között. A nevezésből befolyt összeg meghaladta a korábbi évekét, így nagyobb mennyiségű sportszervásárlásra nyílt lehetőség. Az iskolák előzetesen jelezték, hogy milyen sporteszközökre lenne szükségük, így azokat ennek megfelelően szerezte be önkormányzatunk.

Ezek között normál méretű és mini futball labda, kézi- és röplabda, tollas és pingpong felszerelések, ritmikus gimnasztika karika, pilates szőnyeg is szerepelt.

A mai napon megtörtént az eszközök kiszállítása az iskolákba, ahol már nagyon várták a diákok a testnevelés óra és szabadidős foglakozások kellékeit.

A Hugonnai Vilma Általános Iskola alsósai is örömmel vették át Karsay Ferenc polgármestertől a kézi-, röp és focilabdákat, pingpong felszereléseket. A polgármester elmondta, hogy bár az iskolák már állami fenntartásában működnek, az önkormányzat erejéhez mérten továbbra is támogatja a kerületi oktatási intézményekbe járó diákokat. Hozzátette, reméli, hogy a sporteszközök nemcsak a sportfoglakozásokat színesítik majd, hanem kellő motivációt is nyújtanak ahhoz, hogy a 2020-ban megrendezésre kerülő Futafokra is minél több kerületi intézmény, és gyermek nevezzen be. A sportrendezvény célja ugyanis a közösségépítésen túl az egészségvédelem és a megelőzés is.

A Futafok nevezési díjából sporteszközöket kaptak az iskolák

Fotó: Horváth Tamás