Gévai Csillát ma már az egyik legnépszerűbb magyar gyermekkönyvszerzőként tartják számon. Óvodások és kisiskolások rajonganak meséiért, és boldogok, ha találkozhatnak vele, aki pompásan érti a nyelvüket. A képzőművész-írót pályájáról, példaképeiről és budafoki kötődéséről kérdeztük.

– Könyvillusztrátorként kezdte a pályát. Miért váltott?

– Berg Judit írónővel pályánk elején együtt dolgoztunk a Hisztimesék és a Mesék a Tejúton túlról című könyveken, melyek máig nagy sikerű gyermekkönyvek. Nagyon szerettem rajzolni, de azt is tudtam magamról, hogy szeretek írni, hiszen az ELTE-re jártam. A rajzolás miatt lettem illusztrátor, de egyszer csak rájöttem, hogy van mondandóm, és elkezdem meséket írni. Hála Istennek, pozitív visszajelzéseket kaptam, így folytattam, illetve folytatom. Ha a kezdet kezdetén rossz kritikákat kapok, nyilván felhagytam volna az írással, és visszatérek a rajzoláshoz.

– Mit szóltak ehhez a gyerekei?

– A gyerekeim őszintén örültek a meséknek. Persze nem lepődtek meg, mert ismerték azt a képességemet, hogy érdekes történeteket tudok kitalálni. Amikor kicsik voltak, esténként személyre szabott meséket mondtam nekik az ő élményeikről, barátaikról, s ezeket egy idő után szinte kikövetelték tőlem. Mostanában nagyon élvezik, hogy barátaikkal együtt szerepelnek könyveimben, különböző mesekarakterekben.

– Amikor eldöntötte, hogy gyerekkönyveket fog írni, nyilván felmérte, hogy szinte telített a piac.

– Kétségtelen, hogy sok a könyv, de hiány is van. Főként a környezetvédelem területén lehetne sokkal színesebb a paletta. Ezért is indult el a Fiúról apára programom számos óvodában az ország különböző pontjain. Megpróbálom a három-hatéveseket nagyon játékos formában rávezetni arra, miért kell óvni a természetet, a minket körülvevő világot.

– Nem gondolt arra, hogy a felnőtteket is meg kell szólítania?

– A Fiúról apára programban a gyerekek szólítják meg a szüleiket. Amit ők a különböző témájú – levegő, tűz, víz stb. – játékos munkafüzetekből megtanulnak, azt továbbadják a felnőtteknek. Fiúról apára száll a gondolat. Szerintem most az a legfontosabb, hogy a kicsiket érzékennyé tegyük a környezet védelmére. Egyébként nem áll szándékomban felnőtteknek szóló tankönyveket írni környezetvédelemből, úgy döntöttem, maradok a gyerekeknél.

– Kitől tanult? Vannak példaképei?

– Nagyon sokaktól tanultam, magyaroktól, külföldiektől. Felsorolni is nehéz lenne mindenkit. Most csak két művészt említek, akiknek munkássága nagy hatással volt rám. Az 1969-ben meghalt Jiri Trnka a csehszlovák bábanimáció első nagy mestere volt. Fantasztikus figurákat teremtett. Nagyon sokat lehet tanulni tőle. Óriási hatással volt rám az 1941-ben született orosz rajzfilmes, Jurij Norstein, akinek Süni a ködben című filmjét ma is csodálattal nézem. De a többi alkotását is.

– Mi köti Budafokhoz? Mit szeret ebben a városrészben?

– Dédszüleim és nagyszüleim itt éltek, így nagyon erős érzelmi kötelék fűz Budafokhoz. Kelenvölgy és Budafok az én két otthonom. Sokat járok a gyönyörű budafoki temetőbe, ahol a dédszüleim és az édesapám is nyugszik. Sokat gondolok a csodálatos dédapámra, akiről rengeteg legenda született a családomban. Ő a budafoki református templomhoz élete végéig hű maradt. Nagyon szeretem ez a kerületet, a táj szépségét, az utcákat, a fantasztikus pincerendszert. Bevallom, nem igazán értem, miért nem beszélünk többet Törley Józsefről, aki igazi nemzeti híresség, s akire nem csak Budafok lehet büszke

(Sz. L.)