Ugrás a tartalomra

A júliusi hétvégéken idén is a gyalogosoké a Szabadság híd

2019. július 03. szerda
Négy egymást követő júliusi hétvégén újra átengedik a fővárosi lakosoknak, a gyalogosoknak, az arra sétálóknak a Szabadság hidat a korábbi évek hasonló intézkedésének nagy népszerűségére való tekintettel – jelentette be tavasszal dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes. A Szabadság híd lezárása idején a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos nem közlekedik.
A júliusi hétvégéken idén is a gyalogosoké a Szabadság híd

Július 6-7-én, 13-14-én, 20-21-én és 27-28-án (mind szombat-vasárnap) a dunai átkelőt a közúti és a közösségi közlekedési forgalom elől is lezárják, azt kizárólag a gyalogosok használhatják. A lezárás idején Pesten a Fővám térig közlekedő 72-es trolibusz modern járműveivel, Pest és Buda között az M4-es metróval, illetve a 7-es és a 133E buszjárattal, a dél-budai szakaszon pedig a hosszabb útvonalon közlekedő 56A és 61-es villamossal utazhatnak a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos helyett. A lezárás ideje alatt – mind a négy hétvégén szombaton 0:30-tól vasárnap 24 óráig – a Fővám téri közlekedési jelzőlámpa sárga villogó üzemmódban működik; a Kálvin tér felől érkezők a híd előtt tudnak majd visszafordulni, illetve továbbhaladhatnak a Belgrád rakpart–Havas utca útvonalon is.

A Szabadság híd lezárása idején a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos nem közlekedik. A BKK Budán kisebb mértékben módosítja a villamoshálózatot a dél-budai eljutási lehetőségek megszokott sűrűségű biztosítására: a Fehérvári úton a 61-es villamos meghosszabbított útvonalon, a Móricz Zsigmond körtér helyett a Városház térig közlekedik. A 49-es villamos Bartók Béla úti kimaradó szakaszának pótlására az 56A járat meghosszabbított útvonalon, a Móricz Zsigmond körtér helyett Kelenföld vasútállomásig jár. Ezeken a hétvégéken a 47-es villamos késő esti indulásainak pótlására a 973-as éjszakai járat szombatról vasárnapra sűrűbben közlekedik a Keleti pályaudvar felől a Vásorház tér felé.

A hídon áthaladó forgalom részére az M4-es metró, valamint a 7-es és a 133E és autóbusz kínál megfelelő alternatívát. Ezeken a hétvégéken a 7-es busz mindkét irányba megáll a Gárdonyi téren, a villamosmegállóban.

A 47-es, a 48-as és a 49-es villamos pesti, kiskörúti szakaszának pótlására meghosszabbított útvonalon, Zugló vasútállomás és a Fővám tér között jár a 72-es trolibusz. A kiskörúti vonalszakaszon a korszerű trolibuszok a felsővezetéktől függetlenül közlekednek majd. A meghosszabbított vonalon közlekedő 72-es trolibusz felszállóhelyei térképes felületen követhetők nyomon a BKK FUTÁR alkalmazásban: a Fővám tér felől Zugló vasútállomás felé tartó troliké ezen a linken, a Zugló vasútállomás felől a Fővám tér felé tartó troliké pedig ezen a linken.

Forrás: BKK