Ugrás a tartalomra

A képzelet szárnyán

2023. január 06. péntek
Bemutatták Nádasdy Borbála nemrégiben megjelent, hetedik kötetét
A képzelet szárnyán

Dedikálással egybekötött, zenei programmal színesített könyvbemutatót szervezett az adventi időszakban a Budatétényi Polgári Kör. „A képzelet szárnyán” repültünk Nádasdy Borbála nemrégiben megjelent, hetedik kötetének ismertetőjén. A grófnő a neve napján, a tőle megszokott vitalitással érkezett a programnak otthont nyújtó Vojnovich–Huszár-villába, ahol rengetegen várták őt a zsúfolásig megtelt szalonban.

A személyes hangvételű, bensőséges estén Tóth Melinda köszöntötte a vendégeket, kiemelve az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökét, Németh Zsoltot. A civil szervezet elnöke emlékeztette a jelenlévőket a három évvel korábban megjelent Asszonyszerelem, asszonysors című Nádasdy-kötetre, amelynek nagy sikerű bemutatóját szintén a Vojnovich–Huszár-villában rendezték meg.

A bevezetőben Nádasdy Borbála a közelmúltban elhunyt Fodor Tamásra emlékezett és emlékeztetett, akivel – csakúgy, mint a Fodor családdal – hosszú évek óta szoros barátságot ápolt.

A szerző elmondta, hogy könyvét elolvasva az ő szemüvegén át, gyermekkori emlékein keresztül ismerhetjük meg a soha nem panaszkodó, mindig alkotó és a különböző élethelyzetekben is helytálló férfiakat, édesapját és három nagybátyját.

Nádasdy Borbála a nyolcszáz éve a magyar történelemben jelenlévő, ősrégi, valamint tekintélyes nádasdi és fogarasföldi gróf Nádasdy-család sarja, aki fiatalon Bécsben lett színésznő. Férjével közel hatvan éven át Franciaországban élt, balettmesterként táncot tanított és írt. Gyermekei és unokái ott születtek és élnek, de ő francia férjével végül 2015-ben hazaköltözött. Férje halála után, az ő emlékének adózva megírta hatodik könyvét, immár Magyarországon. Most megjelent, hetedik munkája az eddigiekhez hasonlóan az életét meghatározó szereplőkről, korszakokról és eseményekről szól.
A könyvbemutatón Szűcs Nelli színművész előadásában, a részletek felolvasása mellett, nóták és sanzonok is elhangzottak Herédi Zsombor harmonikaművész játékával kísérve.

A személyes hangvételű program végén hosszan kígyózott a sor arra várva, hogy a megvásárolt könyveket dedikálja a szerző.

Tamás Angéla