Hírek

A kitelepítettekre emlékeztünk
Karsay Ferenc: Ma is vannak, akik a nagyhatalmak kegyeit keresik
2020-01-23

A magyarországi németek 73 évvel ezelőtti kitelepítésére emlékeztek január 19-én a nagytétényi Sváb Emlékműnél. A rendezvényt a Nagytétényi Polgári Kör és a Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezte.

A magyar Himnusz, valamint a magyarországi németek himnuszának eléneklése után Lászlóné Varga Éva, a Nagytétényi Polgári Kör elnöke köszöntötte a megemlékezőket, majd felkérte Kludák Erzsébetet ünnepi beszédének megtartására a kitelepítettek emléknapján. A Nagytétényi Helytörténeti Kör elnöke annak járt utána, hogy a Nyugat-Németországba kitelepítettek hogy boldogultak új hazájukban, és hogy mennyire volt nehéz számukra egy idegen közösségbe beilleszkedniük. „Kint a magyarországi sváb beszédet kinevették, az idegen szokásokat lenézték. A helyiek nem örültek, hogy idegeneket ültetnek a nyakukra, úgyhogy eleinte sokan inkább azt szerették volna, ha ki sem engedik a menekülttáborból az elüldözötteket.” Csepely Péter egy nagymarosi kitelepített naplójából olvasott fel egy részletet. Az elgondolkodtató mondatok után Karsay Ferenc polgármester idézett fel több gondolatot a korabeli sajtóból, beszédét George Santayana idézetével kezdte: „Aki nem ismeri a múltat, arra ítéltetett, hogy megismételje.” Majd így folytatta beszédét: „A német kitelepítések döntő többsége 1946–47-ben zajlott,  győztes nagyhatalmak engedélyével és segítségével. Akkor is megvoltak a magunk árulói. Főszerepe volt két egykori kommunista belügyminiszternek, akiket napjainkban sokan próbálnak mártírnak beállítani: Nagy Imrének és Rajk Lászlónak. Az árulók ma is köztünk élnek, ma is idegen érdekeket képviselnek a magyarokéval szemben, ma is a nagyhatalmak kegyeit keresik, hogy akár saját állampolgáraik akarata ellenére cselekedve, külső segítséggel megkaparintsák a hatalmat Magyarországon. A kezdő idézet értelmében azért kell ismernünk a múltat, hogy ne csak a deportálásokat, hanem a nemzetárulásokat is kizárjuk életünkből a jövőben” – mondta a polgármester.

A megemlékezésen az Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola növendékei adtak elő egy műsort németül és magyarul. Szirtes Edit, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke Wass Albert Hagyaték című könyvéből mondott el egy gondolatot: „A fa, ha az utolsó ágáig levágjuk, ha a törzsét kivágjuk, akkor is újra kihajt. Akkor nem fog kihajtani, ha a gyökerét vágjuk el. Az emberek gyökere a múltjukban van, ezért kell idejönni és emlékezni.”

A rendezvény végén a megjelentek elhelyezték az emlékezés koszorúit, elsőként a Törökbálinti Városszépítő Egyesület elnöke, majd Budafok-Tétény önkormányzata nevében Karsay Ferenc polgármester. Virággal emlékezett a Nagytétényi Polgári Kör vezetősége, a Baross Gábor-telepi Polgári Kör elnöke, a Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesületének elnöke, a Nagytétényi Ember- és Érdekvédő Egyesület elnöke, a Német Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke és a Pofosz XXII. kerületi elnöke.

(Viszkocsil Dóra)