Ugrás a tartalomra

A kommunista diktatúrák áldozataira emlékeztek

2018. február 26. hétfő
A Kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából február 23-án közös emlékezésre hívta Budafok-Tétény Önkormányzata a kerület polgárait a Városháza dísztermébe.
A kommunista diktatúrák áldozataira emlékeztek

Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere köszöntötte az emlékezésen megjelent vendégeket, önkormányzati képviselőket és a kerület díszpolgárait. Külön köszöntötte Tőkés László református püspököt, európai parlamenti képviselőt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét. Az európai parlamenti képviselő beszédében elmondta, büszkén állapíthatjuk meg, hogy Magyarország élen járt, amikor Európát jócskán megelőzve február 25-ét a Kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította, Európa élő lelkiismerete lévén ebben az ügyben. Köszönetet mondott mindazért, amit a nemzeti összetartozás és a határok fölötti nemzetegyesítés politikájának keretében tesz értük az anyaország. „Külön köszönet illesse Budafok-Tétényt – ezt a >>kisvárost a nagyvárosban<< – azért a testvéri szolidaritásért, melyet Erdély, Székelyföld és Partium iránt mindenkor tanúsít.”

Az ünnepségen Németh Zsolt országgyűlési képviselő, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke arra figyelmeztetett, hogy aki azt hinné, hogy egy letűnt történelmi korszak áldozatairól emlékezünk meg, az téved, hiszen a kommunizmus egyes országokban ma is életerős. „Mi jól tudjuk, hová vezet, ha egy élcsapat kijelenti magáról, hogy megtalálta a kivezető utat az emberi együttélés összes konfliktusából. (…) Mi tudjuk jól, mit jelent az, ha a nemzeti érzést akarják kiölni belőlünk a nemzetköziség nevében. Tudjuk, mit jelent az egyházellenesség, a kereszténység bigott, elmaradott babonának nyilvánítása. Tudjuk, mit jelent, ha a szólásszabadságot, a nyílt vitát korlátozzák.” Kijelentette: „(A kommunisták) Nálunk már megszüntették az elnyomást úgy, hogy szinte az összes létező szabadságjogot megtagadták tőlünk és a titkosrendőrség több százezer emberről vezetett nyilvántartást. Megszüntették az egyenlőtlenséget is: olyan sikeresen, hogy azóta sem sikerült utolérnünk Európa szerencsésebb államait.

Ha nem szüntették volna meg az elnyomást és az egyenlőtlenséget, most nagyjából Olaszország szintjén állhatnánk, ami a jólétet illeti. Összes jelenkori nyavalyánk, relatív elmaradottságunk, intézményeink sebezhetősége abból fakad, hogy a kommunisták rajtunk végezték a nagy emberkísérletet, és még mindig nem értük utol magunkat. Talán ismerik a keserű viccet:

  • Miből látszik, hogy a kommunizmust közgazdászok találták ki?
  • Abból, hogy ha biológusok lettek volna, előbb patkányokon próbálják ki.”

Dr. Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese rendőrségi jegyzőkönyvi idézettel szemléltette a kommunizmus szerteágazó bűneit. Elmondta, „nem csak a halottakra kell, hogy emlékezzünk a mai napon. Szintén az áldozatok közé tartoznak a megfigyeltek. Azok is áldozatok, akiktől valamit elvettek, akiket vagyonukból kiforgattak.” Hozzátette: „Amikor a kommunizmus áldozatairól beszélünk, gondoljunk arra, hogy vannak, nem is kevesen, akik még ma sem adták fel a reményt, hogy az Ember átalakítható, hogy kiszakítható a Teremtés rendjéből. Ezért kell minden évben emlékeznünk és emlékeztetnünk.” – fogalmazott dr. Máthé Áron.

A megemlékezésen Lengyel János, a Politikai Foglyok Országos Szövetségének elnöke, Németh Árpádné Majzik Klára elnökhelyettes és Szalay Zoltán, a POFOSZ budapesti elnöke átadta a „A Hazáért Érdemkereszt” kitüntetést Németh Zsolt országgyűlési képviselőnek.

Az ünnepség befejezéseképp a megemlékezők megkoszorúzták a Városház téri ’56-os emlékművet, a meghívott díszvendégek, az önkormányzati vezetők, állami, egyházi és civil szervezetek képviselői, valamint a pártok kerületi képviselői részvételével.

Fotó: Kocsis Zoltán