Ugrás a tartalomra

A legek búcsúja

2015. június 04. csütörtök
ÁLLÁSPONT - Karsay Ferenc polgármester
A legek búcsúja

Több mint hatvanan alkottuk idén a Budafok-Tétényi keresztalját, azt a zarándokcsoportot, melyet Bánhegyi Boglárka kolléganőmmel, a Bartók Béla Kéttannyelvű Általános Iskola tanítójával szerveztünk 2015-ben, 16. alkalommal. A somlyói nyeregben még nagyon sok kerületi ismerőssel, baráttal találkoztunk. Felekezeti hovatartozástól függetlenül, együtt imádkoztunk Budafok-Tétényért, kisvárosunkért a nagyvárosban.

A legek búcsúja volt az idei, fogalmazta meg a sokak által átélt érzést Áder János köztársasági elnök, aki harmadik alkalommal vett részt a csíksomlyói búcsún. Ez az érzés kerítette hatalmába nemcsak a pünkösdi zarándoklatra érkező, a Kissomlyó-hegy és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben szentmisére összegyűlt több százezres tömeget, hanem azt a több millió magyart is, akiket az elmúlt két és fél évtizedben évről-évre lélekben egyesít a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb búcsújáró eseménye, az idén 448. alkalommal megtartott csíksomlyói búcsú.

Ezt érezhettük mi, a Budafok-Tétényi keresztalja tagjai is felfele gyalogolva a meredek domboldalon a Hármashalom-oltárhoz, immár 16. alkalommal. Eggyé váltunk a lelkét-testét ünneplőbe öltöztetett zarándokmenettel, többek voltunk, mint pusztán embertömeg. Hiszem, hogy ez az idén félezer éves csíksomlyói Mária kegyszobor titka, ereje: egyesít. 

Mindannyian oltalomra, biztonságra, feltétel nélküli szeretetre vágyunk. Napjainkban különösen igaz ez - egyre szorongatóbb, nyilvánvalóbb mindennek a hiánya. Az értékek válsága figyelmeztet: rossz irányba haladunk. Talán ezért is igyekeztünk oly sokan idén is a csíksomlyói Máriához az idei jelmondatnak engedelmeskedve: „Oltalmad alá futunk”. Üzenetértékű, hogy évről-évre a zarándokló több százezres tömegben egyre több a fiatal, és egyre több a római katolikus felekezeten kívüli keresztény, még a román anyanyelvű ortodox vallásúak is. Ez így van rendjén, hiszen rájuk is ugyanúgy vonatkozott az idei pápai áldás. Pünkösd szombatján rájuk és ránk ugyanúgy szórta áldását az ég is, a szétáradó napfény. 

A román média úgy fogalmazott, példásan fegyelmezett módon vonultak a zarándokok, „semmilyen rendbontás, különleges esemény nem történt”. 
A világ ilyen… Az igazán fontos dolgok soha nem a felszínen történnek. A 448 évvel ezelőtti, győztes csatát hirdető nyírfaág lombjának zöldje azóta változatlan: hirdeti az élet diadalát a percérdekek harcai felett. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek a szentmisén így fogalmazott: legyünk hűek őseink szent hitéhez és erényeihez, legyünk hűek nemzetünkhöz és szülőföldünkhöz, és legyünk hűek anyanyelvünkhöz és anyanyelvi kultúránkhoz! Ez három alapvető és korszerű keresztény erény!

Aki idén személyesen, vagy lélekben ott volt és együtt énekelte a székely és a magyar himnuszt, azt biztosan tudja: a csíksomlyói hegynyeregben idén is velünk volt a magyarság Istene, összes védőszentje, a csíksomlyói „Csodatevő, segítő szent Szűznek” ismét hálával tartozunk.