Ugrás a tartalomra

A logopédia nyitott kapui Budafok-Tétényben

2017. március 09. csütörtök
Március 8-án hatodik alkalommal rendezte meg a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XXII. Kerületi Tagintézménye a "Nyitott kapuk a logopédián" elnevezésű rendezvényét a Klauzál Házban.
A logopédia nyitott kapui Budafok-Tétényben

Az idei évben a logopédia európai napjának témái a nyelési zavarok voltak, így ezzel kapcsolatos előadásokat hallgathattak a megjelentek. A konferenciára az ország több pontjáról is érkeztek szakemberek, pedagógusok és szülők, idén több mint 300 fő regisztrált.

 

Az ünnepélyes megnyitón Bíró Rita Zsófia a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat kerületi vezetője köszöntötte a jelenlévőket, majd átadta az Ajtony Péter-vándordíjat, Nádudvariné Tricskó Juditnak. Az elismerést évente a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó logopédus kollégának ítélik oda. Karsay Ferenc polgármester megnyitó beszédében úgy fogalmazott: "Hálás és büszke vagyok, amiért kerületünk ismét csatlakozott a Magyar Logopédusok Szakmai Szervezetének felhívásához, és részt vehetünk a szakemberek, a szakterület ünneplésében. Sokan a laikusok közül abban a tévhitben vannak, hogy a logopédia nem más, mint a helyes, tökéletes artikuláció elsajátítása nyelvtörő gyakorlatok által. Önök tudják a legjobban, hogy ez mennyire nem igaz, hogy a logopédia fogalma mögött sokkal komolyabb tudományág húzódik meg." A polgármester emellett a szűrések fontosságára is felhívta a figyelmet. Mint fogalmazott: „a logopédiai tevékenység leghatékonyabban akkor működhetne, ha a megelőzésre fektetnénk a hangsúlyt. Úgy gondolom, ezért is vagyunk ma itt. Hívjuk fel a környezetünk figyelmét is arra, a logopédia nem kell, hogy csak a már meglévő problémák kezeléséről szóljon, hanem a megelőzésről, a szűrésekről is.”

 

A megnyitó után öt rendkívül színvonalas előadást hallgathatott meg a közönség. Ilyen volt például Dr. Hermann Gábor fogszabályozó szakorvos előadása, vagy Molnárné Bogáth Réka logopédusé, aki a korai beszéd- és nyelvfejlődési elmaradások szűrésének tapasztalatairól beszélt. Ebéd után műhelymunkákon vehettek részt a megjelentek, melyeken beszédtechnikai gyakorlatokat és nyelvlökéses nyelési módszereket ismerhettek meg az érdeklődők.

 

(Viszkocsil Dóra)

 

A Promontor TV interjúja: