Ugrás a tartalomra

A testi és lelki egészségért

2021. december 16. csütörtök
Iványi Viktória: Gazdára lelnek a Mikulás-csomagok, a fenyőfák és az ajándékok
A testi és lelki egészségért

Iványi Viktória szereti, ha munkával telik az idő, így amikor Csillebércen volt óvodavezető-helyettes és a szakszolgálatnál szakértő, barátaival létrehozták az Alter-EGO alapítványt, hogy családérzékenyítő és egyéb programjaikkal segíthessenek a krízishelyzetbe került, illetve otthonokban élő gyerekeknek, családoknak. Mivel az alapítvány célja, hogy a családok önerejükre támaszkodva lehessenek saját életük alakítói, foglalkozásokat, tréningeket tartottak, azaz „túlélő” technikákat sajátíttattak el a bajbajutottakkal.

A Család- és Gyermekjóléti Központot egy éve vezető óvodapedagógus, drámapedagógus, gyógypedagógus és pszichoterápiás tanácsadó, azaz Iványi Viktória a pedagógia területéről érkezett a szociális ágazatba. A testi-lelki segítség integrálásával éveken át tartott pszichodráma-, felvilágosító, tanulástechnikai, személyiségfejlesztő foglalkozásokat többek között családok átmeneti otthonaiban lakó gyerekeknek, illetve felnőtteknek.

– Nehéz időszak után vette át a Család- és Gyermekjóléti Központ vezetését. Nem bánta meg a döntését?

– Nem, mert szeretem a kihívást, és környezetemben szívesen teremtem meg én a harmóniát. Szélesebb körben szeretnék a családok hasznára lenni, ezért tavaly november óta inkább az állami szférában dolgozom értük, mint civilként. Úgy érzem itt sokkal több a lehetőség a segítségnyújtásra. Szeretek dolgozni, és a kollégáim is erejüket megfeszítve végzik a munkájukat. Nagyon sok projektet elindítottunk, több külső és belső változás történt, de ahhoz, hogy bővíthessem a szolgáltatások kínálatát, Vesztergombi Klára szaktudása és a mellém felsorakozó kollégák hozzáértése elengedhetetlen. Komoly munkaerőhiánnyal küzdünk, szinte fele létszámmal dolgozunk, de segítséget is kapunk. Helyreállt a kapcsolatunk az Élelmiszerbankkal, segít a piacon árusító húsbolt, a zöldséges és a pékség, valamint az önkormányzat is mindenben támogat minket. A gyerekeknek kiírt pályázatok – rajz, meseíró, fotó, LEGO – díjait öt cég biztosította, az Adománypontunkon megrendezett adománynapunkhoz pedig a kerületi anyukák Facebook-csoportja csatlakozott: nyolcvan család ajándékozott nyolcvan nehéz helyzetben élő családnak tartós élelmiszert és ruhákat.

– Hogyan tudnak hatékonyan segíteni?

– Fontosnak tartom, hogy ne csak kérjünk, hanem adjunk is, ezért adománygyűjtéskor szabadidős programot hirdetünk azoknak a családoknak, akik adományozni szeretnének. Nagy jelentőséget tulajdonítok a gyerekeknek meghirdetett pályázatoknak, és annak is, hogy a beadott munkák értékelésekor mindegyiknél kiemeljük azt, ami miatt érdemes volt elkészíteni. Lényeges, hogy hozzájáruljunk a tehetség kibontakoztatásához, és az is, hogy minden gyerek megérezze: valamiben ő a legjobb.

– Mivel foglalkoznak a mindennapokban?

– A Családok Átmeneti Otthonában – ahol gondozási terv alapján dolgozunk, és az alapellátáson kívül személyre szabott segítséget is nyújtunk – jelenleg tíz család lakik. Egyik kollégámhoz az álláskeresés, másikhoz a pszichológiai tanácsadás tartozik, többen a gyerekek tanulását mozdítják előre és korrepetálnak, ha szükséges, a most induló Szülői klubban pedig két munkatársam a szülői kompetenciát erősíti. A családokkal, az ő boldogulásukkal a központban foglalkozunk, ahová a kerület lakosai számos problémával – megélhetés, lakhatás, átmeneti nehézség, iskolából való hiányzás, bántalmazás, válás – fordulhatnak. Jó kapcsolatot ápolunk a köznevelési intézményekkel, védőnőkkel, gyámhivatallal, rendőrséggel, azaz szinte minden jelzőrendszeri taggal, így az ő észrevételeik alapján is elindulhat a segítségnyújtás.

– Beszélgetésünk közben harminc Mikulás-csomag sorsáról döntött, 15-én pedig ötven fenyőfát osztanak, amelyből az időseknek is jut. Más meglepetéssel is készülnek?

– Nagyon nagy öröm ért minket, mert idén a nagytétényi és a budafoki anyukákkal közösen ajándékozzuk meg a XXII. kerületi rászoruló gyerekeket, mégpedig olyan ajándékkal, amelyre vágytak. Boldog vagyok, mert minden gyermekünknek van már olyan „családja”, amelyik teljesíti a karácsonyi kívánságát.

Tamás Angéla

(A Család- és Gyermekjóléti Központról a https://gyermek22.hu oldalon tájékozódhatnak. A kerületben élő rászorulók munkaidőben a Nagytétényi út 261., illetve 274. szám alatt kérhetnek segítséget személyesen. A szükséget szenvedők a 06-20/509-3010-es telefonszámon jelentkezhetnek élelmiszer-adományokért.)