Ugrás a tartalomra

A versenyszezon kezdetén

2019. november 08. péntek
Remekeltek iskolásaink a Bolyai Matematikai Csapatversenyen
A versenyszezon kezdetén

Ismét eredményesen szerepeltek a kerületi gyerekek a tanév első tanulmányi versenyén matematikából.  A diákok és felkészítő tanáraik közös munkájának gyümölcse, hogy a Bolyai Matematika Csapatverseny területi fordulóján (XI. és XXII. kerület) remekeltek a négyfős csapatok október 11-én. 

A kilenc általános iskolában százhat, a BNAG-ban egy és a Kempelen Farkas Gimnáziumban harmincöt csoportot, azaz összesen ötszázhatvannyolc tanulót készítettek fel a pedagógusok erre a különlegesnek számító csapatversenyre, ahol az együtt dolgozás képessége a legnagyobb érték. A benevezett csapatok közül húsz lett díjazott, vagyis ennyi csapat szerezte meg az első hat hely valamelyikét. 

A Kempelen Farkas Gimnázium Linoleum flakon nevű hatodikos együttese (tagjai: Dévényi Márton,Turi Barna Dávid, Varga Dániel és Uzonyi-Nagy Kolos, felkészítő tanárok: Nagy Emese és Rakota Ilona), valamint a nyolcadikosokból álló Matekmanók (tagjai: Szaniszló Blanka, Kovács Márton, Palotás Levente és Zimonyi Barna, felkészítő tanáruk: Horváth Eszter) első helyezést értek el a területi versenyen, így ők képviselhetik Budafok-Tétényt az országos döntőn november 23-án. 

Az alsó tagozatos csapatok között IV. helyezett lett a BartOkosok (Bartók, 4. o.) és V. helyezést ért el a Gesztenyék (Kossuth, 3. o.). Az ötödik évfolyamon a Kempelenben tanító Romhányi Katalin két csapata remekelt: a Mitixeljünk (Skrabák Balázs, Vajda Vilmos, Stahl Roy, Markovics Milán) III. és a Számszerint négyen az V. helyet szerezte meg.

A hatodikosoknál tarolt a nyolc évfolyamos gimnázium. Az évfolyamon száz csapat versengett, köztük tíz a kerületi gimnáziumból, és közülük öt bekerült az első hat helyezett közé. II. lett a Körték együttese (tagjai: Légrádi Marcell, Kemenczei Csanád, Godó Miklós és Györei Botond, tanáruk: Nagy Emese), IV. helyezést ért el az Egy meg egy az három, V. a M4T3K(0K0)50KK és VI. a Matekosok (tanáraik: Tolnai Judit, Nagy Emese, Rakota Ilona és Simonné Tatár Zita). A gimnáziumi kategória hetedikes díjazottjai a Kempelen gimnáziumból a III. helyezett Tudás 7 alma (tagjai: Feinek Fruzsina, Ludányi Zsófi, Németh Hanna, Sebestyén Sára) és a IV. helyezett Számnádó. A diákokat felkészítették: Rakota Ilona, Nagy Emese, Dezamicsné Babich Gertrúd, Csébics Anikó és Tolnai Judit.

A nyolcadikosoknál a Krétarendszer (Kapuvári Márton, Bednarik Bianka, Máté Léna, Földi-Offenwagner Kornél) II., a Matekoscsászárok VI. helyezést ért el. Mindkét csapat tanára Horváth Eszter.

Az általános iskolák hetedik évfolyamán a területi versenyen V. helyezést ért el a Sárkányok csapata (Kossuth, felkészítő tanár: Rankliné Bíró Zsuzsanna), a nyolcadikos versenyzők közül IV. lett a bartókos Burgonya (felkészítő tanár: Bach Hajnalka), V. a kossuthos Nincs mit tenni? (felkészítő tanár: Rankliné Bíró Zsuzsanna) és VI. a gádoros Nagyokosok (felkészítő tanár: Jurasits Júlia), valamint a bartókos Vegyes (felkészítő tanárok: Bach Hajnalka és Szászné Gróf 
Gabriella).

(Tamás Angéla)

A versenyszezon kezdetén