Ugrás a tartalomra

A zene és költészet bűvöletében

2015. március 26. csütörtök
Baranyi Ferenc költő és Csák József operaénekes közös estje a Klauzál Házban
A zene és költészet bűvöletében

Igen tartalmas esten vettek részt március közepén azok az irodalom- és zenebarátok, akik megtöltötték a Klauzál Ház Mészáros Csaba Termét a Muzsikáló Múzsa rendezvényen. Ez a program egyben Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költő zenés-irodalmi estje is volt. 

A házigazda, Tamon Erika köszöntője után Hegedűs Valér zongoraművész előadása következett, majd a „főszereplő” vette át a szót. Baranyi Ferenctől megtudtuk, hogy már kisgyermekkora óta vonzódik az operához, annyira, hogy tízévesen egy operalibrettóval lepte meg tanárait és szüleit. 

– Még zenét is komponáltam hozzá, de állítólag a szöveg jobb volt – mondta. – Így lettem librettistaként, fordítóként és dalszövegíróként a zene odaadó híve, szolgálója és segédmunkása, ami máig is tart.

A 78 éves költőtől azt is megtudhattuk, hogy számos versét operaélmény ihlette. Bartók Béla Kékszakállú herceg vára című műve inspirálta A nyolcadik ajtó című versének megírására, amelyet Kassai Franciska adott elő. Az esten felcsendültek magyar népdalok is, olaszul, Baranyi fordításában. Csák József kerületünkben élő operaénekes is elbűvölte hangjával a publikumot, több nagyáriával zengte be a termet. Hegedűs Valér zongoraművész virtuóz játékával, most is, mint annyiszor már Budafokon, vastapsra ragadtatta közönségét. Baranyi Ferenccel legközelebb május 13-án találkozhatnak hallgatói, akkor Dantéról mesél a Klauzál Házban. 

(temesi)