Ugrás a tartalomra

Adományosztás advent előtt

2024. december 03. kedd
A kerületi jelentkezők mellett a segítő szervezetek is kaptak a 24,5 tonna burgonyából
Adományosztás advent előtt

Huszonnégy és fél tonna burgonyát osztott szét az önkormányzat november közepén az akcióra regisztrált jelentkezőknek. A kerületben évtizedes hagyomány, hogy azoknak osztanak ilyen csomagot, akik igénylik, de idén először kaptak az adományból a jószolgálati szervezetek is. Ez azt jelenti, hogy 2400 családhoz juthatott el az önkormányzat segítsége.

Karsay Ferenc polgármester a jószolgálati akcióról elmondta: szerencsére sokan vannak a kerületben, akik nem szorulnak rá a tíz kilogramm burgonya támogatásra, de vannak, akiknek ez sokat, szinte mindent jelent. Idén azoknak a segítő szervezeteknek is eljuttatunk ezért ötszáz kilogramm adományt, akik azzal segítenek karácsony környékén a rászorulóknak, hogy főznek rájuk, és melegétel-adománnyal segítik őket. Ez a Re-Formáló Egyesület és a Budafoki Agyalok Alapítvány volt.

Süti tájékoztató Süti beállítások Sütik törlése