Adventi vásárt rendeztek a Csemetekert Tagóvoda udvarán.
Nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek is nagy izgalommal készülnek a karácsonyra az adventi időszakban. Amíg a szülők a vásárlással vannak elfoglalva, addig a kicsik a saját maguk által készített meglepetésekkel szeretnék megajándékozni családtagjaikat. Az Egyesített Óvoda mind a 14 tagóvodájában már november végétől egészen a téli szünetig minden az ünnepre hangolódás körül forog.
Az óvodapedagógusok karácsonyi dalokat, verseket és mondókákat tanítanak a gyerekeknek, valamint mesélnek nekik a népszokásokról és a hagyományokról, amit nagyon várnak az óvodások. Régi szokás már, hogy az intézmények alkotó délutánokat tartanak, melyeken a szülők és a nagyszülők is részt vehetnek. Ilyenkor a felnőttek is egy pár órára újra gyermekké válhatnak. A Zöldecske Tagóvodában nagyon fontos a környezetvédelem, ezért újrahasznosított díszeket alkothattak a gyerekek szüleik segítségével. Készült például CD-ből asztaldísz, bébiételes üvegből karácsonyi mécses, és különböző termésekből adventi koszorú. Nagy kedvenc volt a narancsos-szegfűszeges dísz készítése, és a mézeskalács díszítése is. A gyönyörű műalkotásokat karácsonyi vásáron értékesíthették a gyerekek, így a befolyt összegből ajándékok kerülhetnek a csoportok szépen feldíszített fái alá. A Csemetekert Tagóvoda is adventi vásárral készült, az óvodapedagógusok fényfüzérekkel díszítették fel az óvoda udvarát és az asztalokra elhelyezték a portékákat, amiket ők és a gyerekek készítettek. A befolyt összeget itt is az ajándékok vásárlására fordítják az intézmény dolgozói.
(Viszkocsil Dóra)
🐶 EBÖSSZEÍRÁS 2026
Minden kerületi kutyát be kell jelenteni!
Budafok-Tétény Önkormányzata ebösszeírást tart. Az adatszolgáltatás minden kutyatartó számára kötelező!
Sütiket használunk a böngészési élmény javítására, a tartalom megjelenítésére, valamint forgalmunk elemzésére. További információk: Adatvédelem
Hozzájárulás személyre szabása
Sütiket használunk a hatékony navigálás és bizonyos funkciók végrehajtása érdekében. Az alábbiakban az egyes hozzájárulási kategóriák alatt részletes információkat talál az összes sütiről. A "Szükséges" kategóriába sorolt sütik az Ön böngészőjében tárolódnak, mivel elengedhetetlenek az oldal alapvető funkcióinak biztosításához. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni, hogyan használja ezt a webhelyet, tárolja a preferenciáit, és biztosítsa az Ön számára releváns tartalmat és hirdetéseket. Ezeket a sütiket csak az Ön előzetes hozzájárulásával tárolja a böngészője. Dönthet úgy, hogy engedélyezi vagy letiltja némelyik vagy mindegyik sütit, de néhányuk letiltása hatással lehet a böngészési élményére.
Szükséges
Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.
A szükséges sütik döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
Funkcionális, teljesítmény
A funkcionális sütik segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, például a weboldal tartalmának megosztásában a közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtésében és más, harmadik féltől származó funkciókban.
E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.
Analitika
Analitikai sütiket használnak annak megértésére, hogy a látogatók hogyan lépnek kapcsolatba a weboldallal. Ezek a cookie-k segítséget nyújtanak a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalmi forrásról stb.
Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Tag Manager)
Hirdetés
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat személyre szabott hirdetésekkel juttassák el a korábban meglátogatott oldalak alapján, és elemezzék a hirdetési kampány hatékonyságát.
Célzott vagy reklám „sütik”: Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.