Ugrás a tartalomra

Állami kitüntetésekben részesültek kerületi művészek

2018. augusztus 22. szerda
Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át augusztus 20. alkalmából Berán Gábor, a Budafoki Dohnányi Zenekar koncertmestere és Lázár Csaba színművész.
Állami kitüntetésekben részesültek kerületi művészek

Az államalapítás ünnepe alkalmából Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára adta át a Magyar Érdemkereszt kitüntetéseket és szakmai díjakat a Pesti Vigadóban.

Az ünnepségen az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenység elismeréseként adták át a Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, valamint a Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket.

— Ők nemcsak sodródtak az áramlattal, hanem változást hoztak, megváltoztatták környezetük életét. A kitüntetettek "egy olyanfajta pluszt képviselnek", amely nélkül Magyarország nem gazdagodott volna – mondta Rétvári Bence a díjátadó ünnepségen a kitüntetetteket méltatva.

Magas színvonalú szakmai munkája elismeréseképp Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át Berán Gábor, az idén 25 éves Budafoki Dohnányi Zenekar koncertmestere és Lázár Csaba színművész, rendező, a Magyar Katolikus Rádió vezető bemondója.

Gratulálunk az elismerésekhez!

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/parlamenti-allamtitkarsag/hirek/allami-kitunteteseket-es-szakmai-dijakat-adott-at-retvari-bence

Nyitókép: Kovács Tamás/MTI www.kormany.hu