Ugrás a tartalomra

Állampolgári eskü Budafok-Tétényben

2018. december 14. péntek
Tizenhárman kaptak magyar állampolgárságot december 11-én Budafok-Tétényben a Városházán.
Állampolgári eskü Budafok-Tétényben

Az eskütevők között most is többségben voltak azok, akiknek felmenői 100 éve a magyar történelem legszomorúbb sorsfordulója következtében veszítették el magyar állampolgárságukat. 1920. június 4-én az első világháború győztes hatalmai olyan békediktátumot erőszakoltak a Magyar Királyságra, amely példa nélküli az európai történelemben. 1920. június 5-én több mint hárommillió magyar másik országban és másik ország állampolgáraként ébredt, annak ellenére, hogy lakhelyet nem változtatott. A december 11-én, Budafok-Tétényben állampolgársági esküt tevők igazából visszakapták jogos jussukat.

Az ünnepségen miután a polgármester köszöntötte a résztvevőket, közösen elénekelték a Szózatot. Az állampolgársági eskü szövegét a polgármesterrel együtt mondták el a résztvevők, majd énekelték a Himnuszt.

Karsay Ferenc elmondta, hogy Magyarországnak nagy szükség van az új állampolgárok nemzetünk iránti elkötelezettségére és munkájára. A trianoni határon túl születetteteket arra kérte, hogy ne feledkezzenek meg az otthoniakról sem.

,,Nagy szüksége van az otthonmaradottaknak is arra, hogy segítsék őket, hiszen a történelmi Magyarország addig létezik, amíg azt valóban magyarok lakják. Vigyék hírét, hogy az anyaországban élők gondolnak rájuk, és amit tudnak, megtesznek értük.” – mondta.

A polgármester azokhoz is szólt, akiknek nem magyar az anyanyelvük:

,,Önökre is szükség van ebben az országban, szeretettel látjuk Önöket. Kérjük, hogy esküjükhöz híven legyenek a magyar haza becsületes jóravaló polgárai. Akkor pont ugyanolyan megbecsülésben lesz részük, mint bárkinek, aki magyarnak született.”

Hazánk új állampolgárai Bányai Gábor Bertalan keramikus emlékérmét vehették át Karsay Ferenctől a hivatalos állampolgársági okiratok mellett.

Állampolgári eskü Budafok-Tétényben

Fotó: Kocsis Zoltán