Ugrás a tartalomra

Április 24-től változik a piac működési rendje

2020. április 24. péntek
A Budafoki Szomszédok Piacán az önkormányzat a korábbi kormányhatározat alapján külön idősávban biztosította a 65. életév felettiek vásárlását. A tapasztalat szerint az elkülönítés hatékony a járvány terjedését illetően, azonban a széles idősáv a fiatalabbak lehetőségeit szűkített túlságosan le. Karsay Ferenc polgármester ezért az idősáv lerövidítéséről döntött.
Április 24-től változik a piac működési rendje

A működési rend bevált, miszerint az idősek egy elkülönített idősávban vásárolhatnak. Ennek célja az volt, hogy a leginkább veszélyeztetett korosztályt megóvjuk a tömegektől, csökkentsük a potenciális, fertőzőképes tömegekkel való érintkezésüket. Mindamellett azonban, hogy az intézkedés hatékonynak bizonyult, több panasz is megfogalmazódott a vásárlók és a kereskedők részéről az idősáv szélessége miatt. A 9-12 óráig való vásárlási lehetőség az időseknek valóban kedvező, de a fiatalabb korosztály így viszont sokkal zsúfoltabb körülmények között intézhette a fennmaradó időszakban vásárlását. A kereskedők is úgy látják, fontos az idősek megóvása, azonban a délutáni tömegek elkerülése érdekében, a rendelkezésükre álló 3 óra időtartamot érdemes lenne újra gondolni.

Karsay Ferenc polgármester mindezeket figyelembe véve döntött arról, hogy a Budafoki Szomszédok Piacán az időseknek biztosított idősávot április 24-től lerövidíti.

A 65 év felettiek az alábbi időpontokban vásárolhatnak a piacon:

Hétköznapokon: 10-12 óráig

Szombaton: 11-12 óra között

Amennyiben gondot jelent Önnek vagy szintén idős ismerősének a bevásárlás, kérjük forduljanak bizalommal a Maradj Otthon! Segélyszolgálatunkhoz, amely a bevásárlásban, gyógyszerkiváltásban és postai ügyintézésben is segítséget nyújt.

A Maradj Otthon! Segélyszolgálat elérhetőségei:

Telefonszám:

0-24 órában:   +36 1 226-0559

munkaidőben: +36 1 226-0179; +36 20-227-4917

E-mail cím:  segitunk@klauzalhaz.hu