Ugrás a tartalomra

Rendszertelenül járnak a BKV-buszok

2010. január 05. kedd
Főleg Dél-Budát és Dél-Pestet érinti a buszvezetők munkalassító akciója. Szabolcs Attila polgármester és Németh Zoltán, a területért felelős alpolgármester folyamatosan tartják a kapcsolatot a BKV illetékes vezetőivel, és sikerült elérni hogy más területekről csoportosítanak át járműveket kerületi vonalakra.
Rendszertelenül járnak a BKV-buszok

A BKV a honlapján teszi közzé, hogy melyik járat közlekedik a menetrendtől eltérően.

A BKV és a szakszervezetek december 22-én jelentették be: nem tudtak megállapodni az év végén lejáró kollektív szerződés szövegéről, ezért január 1-jétől a BKV a munka törvénykönyve szerint működik. A járművezetők megtagadhatják a munkát, ha a járművek nincsenek a forgalombahelyezéshez szükséges tökéletes állapotban - és élnek is ezzel a lehetőséggel.

- Megszűnt a lojalitás a BKV dolgozóiban a cég iránt, ezért reggel több száz busz nem ment ki a garázsból - mondta a sztrájkbizottság szóvivője. Az alkalmazottak kollektív szerződés hiányában a munka törvénykönyve szerint dolgoztak, és annak minden egyes pontjához, előírásához szigorúan ragaszkodtak - mondta Nemes Gábor, hozzátéve: a dolgozók ezzel azt demonstrálták, hogyan működik a BKV a munka törvénykönyve szerint. Az emberek megelégelték azt is, hogy a rossz munkakörülmények mellett most a juttatásaikat is csökkenteni akarják.

Kifejtette: szigorú előírások vonatkoznak arra, hogy egy buszt hogyan és milyen feltételekkel lehet forgalomba adni. Ha a 65 pontos lista áttekintésekor valamilyen problémát találtak, akkor - annak ellenére, hogy a sofőrök időben jelentkeztek és igényeltek buszt a diszpécsernél - a járműveket nem engedték forgalomba, hanem átvizsgálásra küldték azokat.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) közlése szerint reggel egyes garázsokból a buszok fele sem állt forgalomba, számos vonalon (27, 112, 136E, 203, 233E, 272) el sem indult reggel a közlekedés vagy a 7-8 perc helyett több mint egy órát kellett várni a járatokra. Mivel nem sikerült megállapodni a cég vezetésével, az érdekképviseletek jelentős része bejelentette, hogy január 12-től határozatlan idejű sztrájkot tartanak. (Az MTI híre.)

Kerületünkben több járaton alvállalkozók működtetik a járatokat. Már a december 19-i fagyok idején kiderült, hogy ezek a járművek nem csak jobb állapotúak, mint a BKV járművei, hanem sokkal jobban karban is tartják őket. Ezért nem is fagyott el a levegőrendszerük. Ezek a járatok emiatt nem is vesznek részt a munkalassításban.

Egy buszsofőr írta egy internetes blogon:
"Akinek van jogosítványa, az tudja, mit kell átnézni egy gépjárművön a napi első elindulás előtt. Ezeket a KRESZ tételesen felsorolja, én most nem fogom. De azért azt jó, ha tudja mindenki, hogy már akkor üzemképtelen a szerkezet, ha egy szem pici helyzetjelzője nem világít. Gumikról, fékekről még nem is beszéltünk. Azt viszont még a jogosítványosok sem tudják (hacsak nem BKV-sok), hogy az érvényben lévő Autóbusz Forgalmi Utasítás miket ír. Ezért ebből szemezgetnék kicsit.
- Utastérvilágítás-hiba esetén a busz nem mehet forgalomba. Ha csak egyetlen neon nem világít, akkor sem.
- A lépcsővilágítás hibája esetén a busz nem mehet forgalomba.
- A jegykezelő hibája esetén a busz nem mehet forgalomba.
- Fok-gyem (utastájékoztató tábla) hiba esetén a busz nem mehet forgalomba (nem nevetni, ez komoly).
- Az indulásjelző berendezés, vészcsengő, leszállásjelző hibája, a hangerősítő berendezés hibája, fűtéshiba, ajtóvisszajelző-hiba mind-mind alkalmatlanná teszi a buszt a közúti forgalomra.
Eddig ezeknek a hibáknak a nagy részére legyintettünk, és mentünk dolgozni. Hiszen tudtuk, hogy nagy valószínűséggel azt a választ kapjuk, hogy »anyaghiány miatt nem javítható.« Igazából ezt untuk meg. Hogy mindig mindenki tőlünk vár csodát, de mégis mindig mindenki minket toszogat.
Annyi történt ma, hogy betartottuk a szabályokat, utasításokat. Az utolsó betűig. Ez lett belőle."

A BKV először a tájékoztatás teljes hiányával reagált a helyzetre, a Fővárosi Önkormányzat vezetői sem tettek semmit a megoldás kereséséért. Ezen már nem lehet csodálkozni, hiszen a fentiek szerint eddig sem volt érdeklődésük homlokterében, hogy a járművek üzembiztonsága, a vezetők munkafeltételei megfeleljenek az előírásoknak.