Ugrás a tartalomra

EU-s pályázat a Reménysugár részvételével

2010. január 19. kedd
Jó esély van arra, hogy a kerületünkben működő habilitációs intézet még az idén EU-s pénzforrásokhoz jusson. Ehhez közös projekt megvalósításáról egyeztettek Eva-Maria Lumbeck asszonnyal, a német programkoordinátorral. Budafok-Tétény önkormányzata mellett a bonni testvérkerület, Oxford és egy további résztvevő együttesen cselekszenek fogyatékos embertársaink életkörülményei javításáért.
EU-s pályázat a Reménysugár részvételével

A testvérvárosi kapcsolatokból nőtt ki a gyógypedagógiai intézmények együttműködése. A megismerkedés és kölcsönös látogatások után - amelyeket Szabolcs Attila polgármester és az önkormányzat segített elő-, arra az elhatározásra jutottak, hogy a fogyatékkal élő társadalmi beilleszkedését elősegítendő, jobban megismerik egymás módszereit.

Eva-Maria Lumbeck asszony, bonni koordinátor a brüsszeli elvi igen birtokában egyeztetett a Reménysugár Habilitációs Intézet szakmai és állami vezetőivel a magyar nemzeti ügynökségnél benyújtandó kezdeményezés részleteiről. Ennek beadási határideje 2010. február 19, és a júniusi, remélhetőleg pozitív döntés eredményeként 22 ezer euró áll majd rendelkezésre a vállalt feladatok - a beilleszkedést elősegítő eszközök és módszerek fejlesztésére, és az őszi kölcsönös látogatások finanszírozására.

A négy ország tapasztalatai kiindulást jelenthetnek e speciális pedagógiai szakterület eredményeinek uniós szintű megismertetéséhez és elfogadtatásához.