Ünnepség a Tétényi honvéd emlékműnél

2010. március 15. hétfő
Nemzeti ünnepünkön, március 15-én Nagytétényben, a Tétényi honvéd emlékműnél 11 órakor kezdődött a kerületi ünnepség.
Ünnepség a Tétényi honvéd emlékműnél

A Budafoki Fúvós Egylet zenekara játszott a téren, amíg gyülekezett a több száz emlékező. Ott volt Lendvai Ildikó és Németh Zsolt országgyűlési képviselő, Szabolcs Attila polgármester, Karsay Ferenc és Németh Zoltán alpolgármester, Tevanné dr. Südi Annamária jegyző, számos önkormányzati képviselő, díszpolgár. Jelen voltak a kerületi intézmények, a civil szervezetek, a politikai pártok képviselői.

A közösen elénekelt Himnusz után Haász Orsolya, az önkormányzat programszervező referense köszöntötte a jelen lévőket.
A Rózsakerti Általános Iskola diákjai adtak ünnepi műsort.

Németh Zoltán alpolgármester ünnepi beszéde következett, majd az emlékműnél Szabolcs Attila polgármester, Németh Zoltán és Karsay Ferenc alpolgármester, Tevanné dr. Südi Annamária jegyző és a megjelent díszpolgárok helyezték el az önkormányzat koszorúját. Ezután az intézmények, a pártok és a civil szervezetek koszorúzása következett.

Részlet Németh Zoltán ünnepi beszédéből

Tisztelt Ünneplő Közönség! Hölgyeim és Uraim, Kedves Vendégeink!

162 éve él a magyar nép szívében 1848 emlékezete. Ami életben tartja, az korszakonként hol a szabadság iránti vágy, hol a kivívott szabadság szeretete. Arany János így ír erről "Fellázadtunk-e mi magyarok?" című újságcikkében: "A népeknek természet szerint való jussa van a szabadsághoz, éppen úgy, mint a halnak a vízhez, a madárnak a levegőéghez, - mert szabadság nélkül az ember nem is Isten képére teremtett állat, hanem igavonó barom. Ezért a népek, amint lassanként felvilágosodni kezdtek, mindig jobban-jobban érezték, hogy szabadság nélkül el nem lehetnek." - hangzanak Arany János szavai. Ez igaz ránk, magyarokra is. Ránk, akik 1848-ban is önrendelkezésre, függetlenségre vágytunk, de ezen kívánságunk inkább csak az autonómiára és nem az elszakadásra vonatkozott, egészen addig, amíg a bécsi udvar törekvéseinkbe bele nem avatkozott. A változtatás szükségességére Kossuth 1848. március 3-án a pozsonyi országgyűlésben felhívta a figyelmet, amikor ezt mondta: "Természet elleni politikai rendszerek is soká tarthatják fel magokat, mert a népek türelme s a kétségbeesés közt hosszú út fekszik, de vannak politikai rendszerek, melyek azáltal, hogy soká tartottak, erőben nem nyertek, hanem vesztettek, s végre elkövetkezik a perc, midőn azokat tovább tartogatni akarni veszélyes volna…" Kossuth már akkor a többség alkotmányos elvét képviselő, felelős kormányzásról beszélt, idegen beavatkozástól független nemzeti kormány vízióját festette le. Szerinte a tisztánlátás, az átérzett felelősség Isten, a világ és a saját lelkiismeretünk előtt olyasmi, amiben mintha hiány lenne, s amihez vissza kell találnunk. Szavai változásra vágyó országunkra most is igazak.

Már több évszázad óta tudjuk, hogy egy ország népe - élve jogával - elzavarhatja azokat, akik méltatlanná váltak a kormányzásra. Minden haszonleső, hazug és tehetségtelen politika előbb vagy utóbb a történelem szemétdombján végzi. Az ilyet kell - Klauzál Gábor szavaival élve - "Jobb elvek által…kiszorítani".

Tisztelt Ünneplő Közönség!

Ismét Kossuth szavait hozom segítségül, mert 162 év messzeségéből szebben mondja ki, mire vágyunk, mint arra ma képesek volnánk: "De nekünk rend kell, polgártársaim! Rend, mely a szabadsághoz hű legyen; rend kell, melynek ótalma alatt magunkat az új viszonyokba beleszilárdítsuk; rend kell, melynek balzsamujjai alatt a haza javáért egyeseken sújtott sebek meggyógyuljanak; rend kell, mely a nemzet lekötött becsületszavát beváltsa, mely gazdag gyümölcsöt érleljen a közszabadság kertében; rend kell, mely a személyt, vagyont és személyes becsületet biztosabbá tegye, mint volt az önkény lehunyt korában; rend kell, hogy a vagyon munkát adhasson a napszámosnak, kinek becsületes szíve megszaporodott keresetre vár a szabadságnak napjaiban;…" Aztán így folytatja: "nekünk rend kell, melynek szelíd arca előtt a kétkedés ráncai lesimuljanak; mely a szabadságot megkedveltesse, de melynek férfias határozottsága előtt a vétek, az ármány, a féktelen pajzánság vagy megtérjen, vagy megrettenjen, és ha kell, lesújtva, büntetve legyen."

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ahogy mondani szokták, a forradalomhoz nem szükséges különleges tehetség. Nem kell hozzá rendkívülinek lenni. Egy dolog kell hozzá csupán: az elszánás. A kormányzás ellenben más. Míg a forradalmakat többnyire indulatos, dühös emberek indítják el, egy ország irányításához higgadt elmék kellenek. Ezt már nem lehet indulatból vezényelni. Ide nem elég a harag, a düh, melyek - főként gyűlölettel párosulva - rossz tanácsadók lehetnek. Egy ország irányításához nem elegendőek a jól hangzó, fellengzős szavak, és nem elég a szebb jövőbe vetett hit sem. Ehhez már szaktudás, ebben a tudásban pedig tapasztalat és tehetség kell, amelyek méltó vezérlői, irányítói a lelkesedésnek. Ha kell, határt szabnak neki; ha kell, felerősítik. Itt az ideje a szélsőségektől mentes, nyugodt, felelősségteljes építkezésnek, amely Isten és a lelkiismeretünk előtt is megállja a helyét. Itt az ideje a határozott, felelős tetteknek, amelyek visszaadják hitünket, egy ország hitét.

Ma Magyarország, az itt élő emberek semmit nem kívánnak jobban, mint kiszámíthatóságot és biztonságot. Kilátástalanság helyett remény; enyves kezek és korrupció helyett tisztesség; következmény-nélküliség helyett elszámoltatás; tehetetlenség helyett határozott cselekvés. Ez az, amire most szüksége van a hazának. Na meg persze az, amire Széchenyi felhívta a figyelmet: a nagylelkűség, és az igazság szeretete - mindenekfelett. 1848. március 17-én így írt: "teli vagyok a legszebb reményekkel. (...) nem tudok kételkedni nemzetünk legszebb kifejlődésén… Ha (...) több lesz bennünk a hazafiság, mint az irigység, s több a polgári erény, mint dicsvágy, én biz azt hiszem, lesz még a magyarbul valami, s pedig sok!" - ez 1848 üzenete, ezt kívánom mindnyájunknak!