Ugrás a tartalomra

Első az elsősegélyben

2010. március 23. kedd
Március 19-én a Hugonnai Vilma Általános Iskolában, a kerület vöröskeresztes bázisiskolájában rendezték meg az idei év elsősegélynyújtó dél-budai területi versenyét. A XXII. és a XI. kerület iskoláinak tanulói mérhették össze tudásukat. Idén sem volt könnyű dolguk a diákoknak: kilenc próbát kellett teljesíteniük.
Első az elsősegélyben

Jelbeszédes énekkar

A versenyre nyolc iskola jött el, és persze itt voltak a Vöröskereszt szakemberei is. Az iskolák ötfős csapatokat alkottak, összesen kilenc csapat indult a győzelemért. A versenyt egy rövid tájékoztatóval indították, ahol elmondták a szabályokat. Azután következett a megnyitóműsor, melynek különleges része volt a jelbeszédes éneklés, majd megkezdődött a verseny. Az iskola hangulata olyan lett hirtelen, mint egy kórházban. A versenyzőknek három elméleti és hat gyakorlati állomást kellet teljesíteniük. Minden állomáson körülbelül tíz perc állt rendelkezésükre.

Az elméleti állomásokon

A vöröskeresztes szakemberek dolgozatszerű feladatokat adtak. Ezeket tesztlapokra írták, amelyeket legalább olyan szigorúan néztek, mint a gyakorlati részt. Nem csoda, hiszen a Vöröskereszt tanfolyamának végén is hasonló vizsga vár a résztvevőkre. A diákok erre a napra nagyon készültek, ezért sikeresen tudták teljesíteni a verseny elméleti szakaszait.

Éles helyzetben

A gyakorlati állomásokon már keményebb próbatételek vártak a versenyzőkre. Különféle csonttörésekkel és egyéb sérülésekkel találkoztak a diákok. Esetenként az újraélesztést is be kellett mutatni. A tanulók először megállapították a sérülés típusát és kihívták a mentőket. Ezután elsősegélyt kellett nyújtaniuk a sérültnek. Elsőször ki kellet támasztaniuk a beteget, stabilizálni a pozícióját, majd elállítaniuk a vérzést, végül bekötniük a sebet. Minden csapat kapott egy elsősegélynyújtó ládát. Ebben a dobozban volt a megfelelő felszerelésük a feladatok végrehajtásához. Volt steril kötözőpólyájuk, ragtapaszuk, ollójuk, fertőtlenítőszerük és fóliakesztyűjük. A sérültek szerepét a vöröskeresztesek kapták, így a szakemberek első kézből, szinte azonnal tudták értékelni a csapatokat.

A legjobbak

A versenyt öt órakor zárták le, majd a vöröskeresztes zsűri kihirdette az eredményt.
Az első helyezést a Bartók Béla Általános Iskola nyerte, így ők jutottak tovább a budapesti versenyre. Második helyezett a Kolonics György Általános Iskola nyolcadikos csapata lett. Csapatkapitányuk, Liptai Barbara így értékelte a délutánt: "Nagyon jó, hogy ilyen tudást is megszerezhettünk. Még jobb, hogy ilyen színvonalas versenyen mérhettük össze erőnket. Hasznosan telt a délutánunk, jól éreztük magunkat."

Karáth Dániel (14)
Matild Média Iskola