Ugrás a tartalomra

Újra ad pénzt útépítésre az állam

2010. december 10. péntek
Németh Zoltán, Riz Levente és több - szintén fideszes - képviselő javaslatára az Országgyűlés december 7-én úgy döntött: a központi költségvetés 2011-ben ismét támogatja a földutak aszfaltozását Budapest külső kerületeiben.
Újra ad pénzt útépítésre az állam

Az első Orbán-kormány időszakában, 2001-ben bevezetett - a földutak hosszának arányában járó - normatív támogatást a 2009-ben elfogadott költségvetési törvény megszüntette. Ezért idén a kerületek nem kaptak egy fillért sem erre a feladatra.

Most Németh Zoltán XXII. kerületi, Riz Levente XVII. kerületi és más budapesti képviselők költségvetési módosító indítványát elfogadva az Országgyűlés újra bevezette ezt a támogatást. ͍gy azt a kerületek betervezhetik a 2011-es költségvetésükbe.

A főváros kerületei összesen kétmilliárd forinthoz jutnak, ebből a földutak hosszával arányosan részesednek az egyes városrészek. Budafok-Téténynek várhatóan több mint 170 millió forint áll majd a rendelkezésére.