Ugrás a tartalomra

Szemtanúk segítségét kéri a rendőrség

2011. március 22. kedd
2010. május 27-én eszméletlen állapotban találták K. Béla 63 éves, XXII. kerületi lakost a Nagytétényi út - Akó utca kereszteződésénél, a buszmegállónál. A férfi későbbi halálát a fején eddig tisztázatlan körülmények között szerzett fejsérülések okozták.
Szemtanúk segítségét kéri a rendőrség

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya nyomozást folytat az ügyben, 01000-8766/2010 bü. számon.

A hatóság tanúként keresi azokat a személyeket, akik a férfival a történteket megelőzően találkoztak. Továbbá várják annak az 50 év körüli, körülbelül 160-165 cm magas, magyarul beszélő, átlagos testalkatú férfinak a jelentkezését, aki ? koda típusú személygépkocsijával megállt és segítségére sietett a sérült férfinek.

Kérjük, akik az esettel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek, esetleg tudomásuk van egyéb lényeges körülményről, jelentkezzenek a Budapesti Rendőr-főkapitányság ingyenesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöldszámán, illetve a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.