Ugrás a tartalomra

Nem szükséges a jódtabletta

2011. április 06. szerda
A japán atomerőmű-baleset után Budafokon március végén mértek először a levegőben magasabb jód-131 koncentrációt, amely a korábbinak öt-tízszerese.
Nem szükséges a jódtabletta

A hír kisebb pánikot keltett a kerületben élők között. Dr. Turai István, a Budafokon működő Országos Frédéric Joliot-Curie Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet (OSSKI) megbízott főigazgatója 35 év szakmai tapasztalat alapján állítja, a fukusimai baleset miatt sem Budafokon, sem Magyarországon, sem Európában nem várható olyan mértékű sugárszennyezés, amely egészségkárosodáshoz vezetne.

A budafoki intézetben a hetvenes évek végétől folyamatosan mérik a radioaktív izotópok koncentrációját és a háttérsugárzás szintjét a levegőben. Ezek az értékek nem emelkedtek a március 11-ei japán földrengésben megsérült atomerőmű sugárzása miatt. A baleset után sűrítették a méréseket. A lényegesen kisebb mennyiségben mérhető jódizotópok koncentrációját heti mintavétel után ellenőrzik, a korábbi kétheti mérések helyett. Vízmintát a Dunából három helyen, illetve a Szelídi tóból vesznek. Az élelmiszermintákat a budafoki piacon szerzik be.

A fukusimai baleset óta nem emelkedett a levegőminták összesített aktivitása, és a piacon vásárolt spenótban vagy más élelmiszerben sem volt mérhető radioaktív szennyező anyag. A március 30-án vizsgált egyhetes mintában - több európai országhoz hasonlóan - először mért az OSSKI is magasabb jód-131 koncentrációt, amely a korábbinak az öt-tízszerese. Ez milliárdnyi része sincs az emberre veszélyesnek tekinthető sugárzási szintnek.
Az eredmények olvashatók az intézet honlapján.

A patikákban kapható 100 és 200 mikrogram jódtartalmú tabletta a hazai jódhiányos állapot pótlására alkalmas, szedése nem ártalmas. Ugyanakkor ez a tabletta nem helyettesíti azt a Jodomax tablettát, amely 50 milligram jódot tartalmaz és nukleáris veszélyhelyzetben a pajzsmirigy blokkolására (a radiojód-felvétel gátlására) alkalmas. Ez utóbbi jódtabletta bevétele Csernobil után sem volt indokolt és a jelen helyzetben sem szükséges.

Dr Turai István a Promontor TV műsorában: