Róluk, nekünk, nélkülük

A kiállítást április 10-én Zugmann Péter alpolgármester és Kissné Prim Beáta, a Budai Nagy Antal Gimnázium igazgatója nyitotta meg. Pécsi Tibor, a Holokauszt Emlékközpont oktatási programjainak vezetője a történelmi tanulságokról szólt, Kulka János Kossuth-díjas színművész Kertész Imre "Kaddish a meg nem született gyermekért" című regényéből olvasott fel egy részletet. A megnyitón Harsányi Márk (zongora) és Szilágyi Csanád (dob), a gimnázium két tanulója adott zenei aláfestést.

A vándorkiállításon bemutatott fotókat 1944. májusában készítették Auschwitz-Birkenauban, amelyeket a véletlen folytán, a holokausztot túlélő Jákob Lili talált meg a felszabadításkor. A kiállítás helytörténeti tablóval is kiegészült, amely híres budafoki zsidó családokat, budafoki embermentőket mutatott be és felidézte a hajdan virágzó nagytétényi zsidó közösségi életet.

Részlet Zugmann Péter beszédéből

A magyar zsidóság jó része számára a magyar és a zsidó szó egyenlő súllyal esett latba, sőt, sokuk a magyarsággal való teljes azonosulást választotta, például Radnóti. Az asszimiláció, a magyar lakosságba egyenrangúként történő betagozódás vágya egészen odáig ment, hogy a zsidó vallásnak speciálisan magyar ága született - a neológia - , amit az 1868-as zsidó hitfelekezeti kongresszushoz kötünk. Nincs még egy olyan zsinagóga a világon, mint a budapesti Dohány utcai, amely belső felépítésében sok rokonságot mutat a keresztény templomokkal. Orgona például máshol elképzelhetetlen volna, a Dohány utcában van.

A magyar zsidóság és képviselőik hazafisága odáig ment, hogy amikor Európa első zsidótörvénye, a sajnos magyar 1920. évi XXV. törvénycikk., a hírhedt numerus clausus életbe lépett, a magyar zsidóság visszautasította a nemzetközi segítséget. A törvény köztudomásúlag korlátozta a zsidók felvételét az egyetemekre. A Népszövetség tárgyalni kívánta a numerus clausus ügyét, mert az ellenkezett az I. világháború utáni békeszerződések kisebbségvédelmi intézkedéseivel.

A francia Izraelita Szövetség így írt a magyar zsidóság álláspontjáról: "A magyar zsidóság megtehette volna (talán meg is kellett volna tennie), hogy mellénk áll, és ő is beadványt nyújt be a Népszövetséghez a numerus clausus ügyében. Nem. A numerus clausus szerintük magyar belügyi kérdés, amelyet minden külföldi beavatkozás nélkül akarnak keresztény honfitársaikkal elintézni."

Ha megnézik - megnézitek - a kiállítás meghívóján is szereplő képet, két magyar kisfiút láttok, magyaros viseletben, sújtásos kabátban, Bocskai-sapkával. ?k Jákob Lili, az album megtalálójának öccsei, Jákob Zril és Zeilek. A vasúti rámpáról egyenesen a gázkamrába vitték őket.

Itt gondolatban magam is egy pillanatra a képek helyszínére, Auschwitz-ba repülök, ahol pontosan 2 évvel ezelőtt jártam turistaként. Ott gondolkodtam el igazán azon, hogy sokszor régi történeteket, múltbéli történelmi eseményeket magunktól nagyon távolinak érzünk, -sokszor talán meg sem történtnek. Szürke képsorok láttán úgy érezzük mintha csak egy filmet láttunk volna, amit megnézése után a moziból kiérve egyből el is felejtünk. A XX. századi események is javarészt csak ilyen fekete-fehér fotókon láthatóak. Azonban megdöbbentően más a helyszínen, színesben, 3D-ben megérezni és elmerengeni azon, hogy milyen, vér áztatta földön állunk, ahol megannyi emberi sors ért tragikus véget.

Amikor kiállításokat rendezünk 68 évvel ezelőtti eseményekről, annak nem csak a történelem megismertetése a célja. Emlékeztető arra is, mire képes a gyűlölet, ha minden mást kiszorít a társadalomból. Emlékeztető arra, milyen vékony a civilizációs máz az embereken, és mennyire kell ezért vigyáznunk a kultúra és az emberség megőrzésére.
Mindannyian felelősek vagyunk egymásért!