Vasmacskák a budafoki Duna-parton

Május utolsó napján népes vendégsereg lepte el a színvonalasan kiépített vízparti teraszt. A helyi közélet, a vállalkozói és a civil szféra számos képvielője jött el a megnyitóra. Ott volt Németh Zoltán, kerületünk országgyűlési képviselője és Zugmann Péter alpolgármester is.
Tomos András, a Tomos Dokk egyik tulajdonosa köszöntötte a megjelenteket.

Garbóci László helytörténész díszpolgárunk a helyi polgárok nevében szimbolikusan birtokba vette a tulajdonos fejlesztőtől a területet. Rövid beszédében visszatekintett a budafoki Duna-parton működő ipari és szórakoztató létesítmények több évszázados múltjára. Ebből idézünk:

"1716 nyarán egy budai serfőzőmester azzal a kéréssel fordult Buda városához, hogy itt Promontoron, a komp és a rév átkelőhelye mellett egy serfőző üzemet szeretne létesíteni. Az engedélyt megkapta, és ez, az első Kutyavilla halászcsárda volt az első hely, ahol gondtalanul szórakozhattak az emberek. 300 év alatt nagyon sok minden történt. A serfőzde az 1700-as évek végén megszűnt, viszont a Kutyavillából három is épült. Mindegyiket az árvíz vitte el, az utolsót, amely az 1900-as évek elején épült, és a mai Városháza magasságában volt, 1965-ben bontották le, amikor a 848 cm magas vízállásnál kb. egy méter magasságban állt a víz az épületben. 1858-ban, innen alig 150 méterrel délebbre a Dörflinger család nyitotta meg a Macskacsárda vendéglőt. 1966-ban az akkor már csak munkásszállásként működő Macskacsárdát bezárták és lebontották.

Ezek a vendéglők óriási látogatottságnak örvendtek, télen-nyáron üzemeltek, állandóan lehetett halételeket kapni, a Budafokon működő pincészetek borait, és természetesen söröket is fogyasztani. A Kutyavilla halászcsárdáról Krúdy Gyula - aki rendszeres látogatója volt a helynek - több művében is megemlékezett. Híres politikusok is megfordultak, például amikor a második világháború előtt Faruk egyiptomi király Budapestre látogatott, a budafoki Kutyavillába hozták, hogy igazi dunai halászlevet fogyaszthasson.

Ez a hely 1968-ban még a Duna ártere volt, itt volt az utolsó Budafoki hajókikötő. 1968 őszén a kerületi Tanács elkezdte ezt a területet feltölteni. Akkor építették át a kiskörutat, és itt, alattunk, 5 m mélységben több százezer 10?—10-es bazalt kiskockakő van. 1969 őszétől itt üzemelt a Tanács karbantartó és költségvetési üzeme, majd amikor a 6-os út építését megkezdték, az üzem innen elköltözött, csak romos állapotok maradtak.

Évtizedek teltek el, míg mára újra elkezdődött a közönség visszacsábítása a Duna-partra. Ennek a folyamatnak egy fontos mozzanata a Vasmacska Terasz megnyitása."

Tomos Lilla, Tomos András és Garbóci László

Tomos Lilla röviden beszámolt a hely működésével kapcsolatos jövőbeni tervekről. Dél-buda életét jelentősen befolyásoló közösségi teret szeretnének létrehozni. Ezt szolgálja a minőségi vendéglátóhely, a különleges rendezvényhelyszín. Turisztikai csomóponttá és kulturális tényezővé szeretnének válni, be szeretnének kapcsolódni a helyi sportéletbe is. Ki szeretnék aknázni a dunai hajózásban rejlő lehetőségeket a kerület érdekében is.

A tulajdonos körbevezette a vendégeket a létesítményen, és megemlített néhány különlegességet is. Például, az Európában elsők között alkalmazott, szabadkikötőre telepített napkollektoros, ledes világítást, amelyet a feltaláló-fejlesztő Kiss Tibor mutatott be. (A kerületi szakember tavaly az év vállalkozója díjat kapta innovatív világítástechnikai fejlesztéseiért.)

A megnyitó fogadással zárult. A hely ezentúl a hét minden napján várja a látogatókat.

Kép és szöveg: Papp Tibor