Ugrás a tartalomra

Felhívás a méhészekhez

2013. március 29. péntek
Fontos információk, bejelentési kötelezettségek, adatok, elérhetőségek.
Felhívás a méhészekhez

A települési önkormányzat jegyzőjének feladata az illetékességi területén lévő méhészek nyilvántartása. Ennek keretében vezeti
a méhész nevét és lakóhelyét,
a méhcsaládok állandó és legutóbbi tartási helyét,
az állatorvosi igazolás számát, keltét és kiállításának helyét,
a méhcsaládok számát,
az elhelyezésre szolgáló terület pontos megjelölését (dűlő, hrsz. stb.) és a
letelepedés idejét.

A méhállományok védelméről és a mézelő méhek egyes betegségeinek megelőzéséről és 70/2003. (VI. 27.) FVM rendelet (továbbiakban R.) 2. § első mondata kimondja:

"A méhészkedést (méhtartást) minden év február végéig, az újonnan kezdett méhészkedést pedig e tevékenység megkezdésétől számított nyolc napon belül kell bejelenteni a méhek tartási helye szerint illetékes települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat jegyzőjénél, aki a méhészt nyilvántartásba veszi, és a nyilvántartást folyamatosan vezeti.""

A R. 9. § (1), (3) és (4) bekezdései szerint:

A méhek kiszállítását a kiszállítást megelőző, beszállítását annak megtörténtét követő hetvenkettő órán belül be kell jelenteni a települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat jegyzőjének. A vándoroltatás befejezése után a méhész köteles a hazatelepülését a hatósági állatorvosnál és a jegyzőnél hetvenkettő órán belül bejelenteni.

A szükségszerinti, de legalább évenkénti bejelentkezés többek között azért is érdeke a méhésznek, mert pl. a növényvédelmi, vagy szúnyog elleni védekezéssel okozott kárért nem jogosult kártalanításra, amennyiben a letelepedésének bejelentését elmulasztotta.

A fentiek figyelembevételével bejelentésüket a Budafok-Tétény Budapest XXII. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Építéshatósági és Általános Igazgatási Iroda Általános Igazgatási Csoportjához tehetik meg személyesen az 1221 Bp., Városház tér 11. földszint 12-es szobában ügyfélfogadási időben (Hétfő: 13:30-18:00, Szerda: 8:00-12:00 és 14:00-18:00, Péntek: 8:00-12:00) vagy postai úton (cím: Budafok1 Pf: 109, 1775) a "Hivatal/Építéshatósági és Általános Igazgatási Iroda"" link alatt, a Kapcsolódó nyomtatványok között elérhető "Méhész bejelentő lapon"".

dr. Szántó János
jegyző