Az ember lelke mindig készen áll

Amikor besötétedik, elálmosodom, és mivel a téli időszakban már ötkor sötétedik, ilyenkor abszolút mélypontra kerülök. A hét órai színházi előadásra komolyan fel kell ráznom magam. Oroszlán csillagjegyem szerint legszívesebben az álom és ébrenlét közötti finom mezsgyén tölteném az időmet. Az idei november az én kedvemért ilyen. Szmog és esőhiány nem számít, mert süt a nap, és ez való nekem - avatta be hallgatóit életébe Udvaros Dorottya a Kempelen Farkas Gimnázium szakmai napján.

- Gyermekkorát áthatotta a színház levegője. Édesanyja, Dévay Camilla színművésznő volt, édesapja, Udvaros Béla színházi rendező. Szülei hatására választotta a színészi pályát?

- Hosszú ideig orvosnak készültem. Vonzódtam a sebekhez, és ha valahol sebesülés történt, én voltam az, aki nem elrohant, hanem oda. Édesanyám is óva intett attól, hogy színésznek álljak, hiszen tapasztalatból ismerte a pálya hátrányait. A Móricz Zsigmond Gimnáziumban azonban, ahol érettségiztem, egy fiatal magyar tanárnő vezetésével színjátszókör működött, amelynek én is tagja voltam. Az év végi előadásokra hónapokon át készültünk, és persze az iskolatársak előtt sikerünk volt. De én nem az előadást élveztem a legjobban, hanem a próbafolyamatot. Hihetetlennek tűnt, hogy kézbe veszek egy papírt, amin teljesen ismeretlen sorok vannak, és néhány hét múlva ezeket a sorokat úgy mondom el, mintha az enyémek lennének. Ez a folyamat meglepő volt számomra és nagyon tetszett. Jelentkeztem a Színművészeti Főiskolára, és harmadszorra felvettek.

- Mitől óvta édesanyja?

- Rengeteg hiányérzetem maradt anyukámmal kapcsolatban, mert színészi munkája miatt vele nem lehetett úgy kommunikálni, mint egy másik anyukával. Amikor nekem fiam született, azt gondoltam, mindent sokkal jobban fogok csinálni. Nem sikerült - azt hiszem. Talán kicsivel többet tudtam adni a fiamnak, de amikor az ember hetekre eltűnik, mert mozifilmet forgat, azt elég súlyos megmagyarázni egy 6-10 éves gyereknek. Ez egy reflektorfényben lévő szakma, itt az a jó, ha sikeres az ember, sikerül begyűrnie magát az élvonalba, és ennek ára van.

- Mennyire tartja fogva a darab hangulata, az eljátszott szerep, a színház?

- Az ember lelke mindig készen áll. Arra is, hogy sírjon, és arra is, hogy valami nagyon jó dologról meséljen.
A színház egy nagyon zárt világ. Annyira sok időt töltünk egy produkció létrehozásával, majd az előadásokkal, hogy az ember szinte elveszíti a külvilággal való kapcsolatát. Egy nehezebb próbaidőszak alatt kiiratkozom az életemből, bezárkózom a színház falai közé, és néha azt sem tudom, milyen évszak van. Eltelik két hónap és akkor hazamegyek, körülnézek, és rám zuhan a valóság.

- Milyen szerepekben érzi magát a legjobban?