Hatalmak voltak felettem
Rómában születtem 1935-ben, amikor Sztálin, Hitler és Mussolini uralta a világot, majd jött a háború, ami szétdúlta az otthont, megölte a rokonságot és a szomszédokat. Azután eltelt három év, ami alatt az Erzsébet híd kivételével felépültek a lebombázott hidak. Majd az értelmiségiek tíz százalékát megölték, apám emléktábláján az ítélet szövege a felirat: "Művelt, tehát veszélyes." Elkövetkezett "56, majd jött Kádár, aki kivégeztette Nagy Imrét. A rendszerváltozás után elég vegyes volt a világ. Most végre olyan kormányunk van, ahol nem tartom műveletlennek az ország első emberét."- írja Melocco Miklós. A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából a kiváló művésszel közlünk interjút, akinek köztéri szobrairól tekinthettek meg fotókiállítást nemrég a Klauzál Házban.
- Válogat a megbízások közül?
- Egy szobor elkészítéséhez meggyőződés kell. Ronda lelkű, kártékony emberről, mint Szálasi, Hitler, vagy Sztálin nem készítenék szobrot, mert az alkotáshoz nem elég a negatív indulat. De ha felkérnének, hogy Makovecz Imrének állítsak emléket - nyilván lámpalázasan -, azonnal igent mondanék. Az eszmének magasztosnak kell lennie.
- Mivel foglalkozik mostanság?
-" Makoveczen töröm a fejem, mert nagyon nagy veszteség. Nemrég halt meg - nagyon hiányzik. Amikor meghalt, egy pillanatra az jutott eszembe, hogy egyedül maradtam. Van ilyen érzése az embernek, amikor egy nagyszerű ember, egy nagyszerű lélek meghal, elmegy. Vele foglalkozom. Nála szebb férfiarcot nem tudok elképzelni. Egy rajzig biztosan eljutok, de hogy ebből lesz-e szobor, emlék, azt nem tudom. Ady sorai jutnak eszembe: "Szentebb úr nem vala itten-" Van egy jó megbízásom. A szoborcsoport témája: "Isten, áldd meg a magyart!" Ezt egy kiváló ember, Papp Géza megrendelésére készítem, akinek Etyeken van egy nagyon szép pálinkaüzeme. A környéken tavakat ásott és domb is készült, aminek a tetején fog állni ez a szoborcsoport. A műfaja még ismeretlen, mert ilyen még nem készült.
- Szükséges azonosulnia azzal a figurával, akin dolgozik?
- Igen. Ünnepli az ember - szobrászattal, rajzzal. Lehetőleg minél közelebb akar jutni az ideálhoz. Furcsa, mert nem tudja odavarázsolni maga elé annyira, hogy beszéljen hozzá, vagy megölelje. Akit éppen megformál az ember, azt utolérhetetlennek, legszebbnek látja és ehhez képest az ő műve csak próbálkozás.
- Elég, ha valaki "csak" jó szobÂrász?
- Meglehetősen képzett embernek kell lennie valakinek ahhoz, hogy szobrot csináljon. Ahhoz is képzettnek kell lennie, hogy esetleg felesleges szobrot készítsen. Az utókor ítél, dönt arról, melyik alkotás remekmű. Kiválaszt egy párat, és a többi hiába jeles, nem kerül be a köztudatba, nem lesz közkincs. Nem fontos, nem kell senkinek. A Milói Vénusznak rengeteg vele egyenrangú kortársa van. Ilyen a vatikáni Vénusz is. Ez a guggoló szobor ugyanolyan jó, de hiába szép, nem kell senkinek, mert nem fontos.
- Minek alapján választ az utókor?
-" Ezen sokat gondolkodtam. Az a nézetem, hogy valamit nézni és megítélni, szép-e vagy csúnya, kell-e vagy nem kell, az a néző számára egy intellektuális, hosszabb-rövidebb ideig tartó, nehéz munka. Feladat. Minél több dolgot kell megítélnie - szép-e, megvédené-e, ha rongálnák, hazavinné-e, ha lenne pénze"Ś -, annál kevésbé fontos számára. A rengeteg szempont és adat fárasztja. Egy opera-előadásra is kevésbé szívesen mennek az emberek, mint egy Pavarotti-áriaestre. Egy-egy operából az egy-egy áriát győzik az emberek figyelemmel és lelkesedéssel, a teljes opera már fárasztó. Mivel a Milói Vénusznak letört mindkét karja, kevesebb az adat, így olyan, mintha önmaga áriája lenne. Ezért kerülhetett be ez a köztudatba és nem a vatikáni. Az utókor vélekedéséhez nem nagyon lehet hozzászólni, de egy biztos: a szobrot a lehető legjobban kell megcsinálni, mert egyébként nincs esélye, hogy bekerüljön a fontos dolgok közé.