St. Martin himnuszt írt egy barlangról

Májusban adták át a budai Várban azt a tizenegy éve alapított civil kitüntetést, amelyet évente két, a kultúra, a művészetek, a társadalmi élet különböző területein kiemelkedő munkát végző, életvitelével etikus és humánus magatartást tanúsító közéleti személyiség vehet át. Az Aphelandra Alapítvány egyik díjazottja az idén Szentmártoni Imre, művésznevén St. Martin lett. A Klauzál Ház vendégeként fellépő szaxofonművész nem várta, mégis örömmel fogadta az eMeRTon és a Prima Primissima díjat követő elismerést.

- A koncerten többször is figyelmünkbe ajánlotta Aggteleket, ahol július 28-án immár huszadszor muzsikál majd. Miért különleges ez a helyszín?

- Huszonegy éves koromig nem jártam Aggteleken. Akkor meghívást kaptam egy kis délutáni zenélésre. Összegyűjtöttem hát zenészbarátaimat, kibéreltünk egy Ikarus-buszt, és ötvenketten elutaztunk a szlovák határ közeli településre. Ott azzal fogadtak, hogy a vártnál kicsit többen leszünk, úgy ötszázan, ezért ne szabadtéren játsszunk, hanem a Baradla barlang színpadán. Kicsit megrémültem, de fantasztikus volt! Öt perc alatt átadtam a közönségnek lelki jókívánságaimat és nagyon jól éreztem magam. Másnap zsűriznem kellett a nekem készített mákos gubákat. A falu asszonyai ugyanis főzőversenyt rendeztek, amikor megtudták, hogy ez a kedvenc ételem. Pár nap múlva jött a telefon, hogy írjam meg a barlang himnuszát. Abból a pár zenei mondatból, amit szólóban játszottam, megszületett a himnusz, amit ünnepi alkalmakkor azóta is játszanak.

- Szereti a barlangokat?

- Egyik fellépésem alkalmával a beszereléskor vagy húsz percig magamra hagytak a barlangban. Fantasztikus és egyben félelmetes, különleges élmény volt. Elmondhatatlan. Egyébként is szeretek egyedül lenni és a csendet hallgatni, mert a csendben nagyon jó dolgok születnek. Ilyenkor az ember csak befelé figyel, ami számomra néha kötelező is, mert a zeneszerzés magányos műfaj. Ezekért a dolgokért különleges Aggtelek, és ezért megyek vissza oda minden évben.

- Egyik videoklipje is barlangban készült.

- Svájcban voltunk egy 3800 méter magasan fekvő jégbarlangban. Ott forgattuk a klipet. Kezemben ugyan ott volt a hangszer, de a hideg miatt fújni nem tudtam, így azt később vettük fel. Egyszer csak jött a hír, hogy hagyjunk abba mindent, mert kint már tombol a hóvihar. Szeretek síelni, de síbajnok nem vagyok. Életem legkeményebb vesszőfutása volt a hóviharban lejönni a barlangból. Hegyi mentők kísértek le, ők hozták a szaxofonomat is, amit soha nem adok ki a kezemből. Félelmetes volt, de egyben hatalmas élmény is.

- Figyelembe veszi a helyszíneket, amikor kiválasztja a koncert műsorát?

- Nemcsak a helyszínt, de a közönséget is. Mindig a hallgatóság szempontjából nézem a zenei összeállítást, ezért menet közben is változtatok, nem is egyszer. Emiatt nem vagyok túl népszerű a zenekarnál.

- Azt mondta, a zenével él házasságban, ennek ellenére már három verseskötete jelent meg és fotóit is láthatjuk az ország különböző pontjain.

- A verseket csak azért írom, mert szeretem. Magamnak írtam és írom, soha nem gondoltam rá, hogy kiadjam, csak így alakult. A fotókat ott állítjuk ki, ahol koncertezem, nem vagyok fotóművész, egyszerűen csak ezt is szeretem csinálni.

- Szaxofonosként jegyzik, de játszik trombitán, dobon, basszusgitáron, zongorán, pánsípon, kongán és szájharmonikán is.