Ugrás a tartalomra

Büszke vagyok arra, hogy itt születtem

2013. március 13. szerda
A népszerű tévésorozat, a Munkaügyek butuska titkárnőjét, Timit alakító Fodor Annamáriáról talán csak kevesen tudják, hogy kiváló drámai színész, bábművész és rendező is.
Büszke vagyok arra, hogy itt születtem

A budafoki színésznő a Thália Színházban több darabban is játszik, fellép a Rózsavölgyi Szalon kortörténeti kabaréjában, az Állami Bábszínházban pedig Babák címmel Jean Genet A cselédek című drámája alapján rendezett előadást. Kerületünkben idén a közreműködésével emlékezünk a kommunizmus áldozataira február 22-én, a Városház téri "™56-os emlékműnél.

- Budafokon született és a Kolonics György Általános Iskolába járt. Manapság is heti rendszerességgel megfordul a kerületben, hogy családját meglátogassa, színésznőként mégsem üdvözölhettük eddig "kisvárosunkban". Milyen érzés itthon közönség elé lépni?

- Nagyon izgulok. Nem szoktam ilyenre vállalkozni, ezért nem tudom, milyen lesz. Édesanyámon keresztül sok felkérést kaptam már, de a szavalás nem való nekem igazán. Bár több mint hét éve színpadon állok, verssel nem nagyon merek kiállni a közönség elé, ezért most is inkább előadok. Büszke vagyok arra, hogy itt születtem, színészként is szívesen jövök "haza".

- Mit hallunk öntől a megemlékezésen?

- A Rózsavölgyi Szalonban tartott előadásunkból ragadtam ki az egyik kedvenc részemet, egy számomra nagyon kedves versrészletet és egy gyönyörű dalt választottam. Úgy érzem, mindkettő nagyon jól illik és kapcsolódik a témához. Úgy gondoltam, fontos, hogy a kommunizmus áldozatai mellett minden más háború és forradalom áldozataira is emlékezzünk, sőt azokra is, akik nem fegyverek által váltak áldozattá. Egy erős és mély érzelmekkel teli Zerkovitz-Emőd dalt és az Emőd Tamás versrészletet találtam erre a legalkalmasabbnak.

- Szeptembertől a Thália Színház tagja. Miért váltott színházat?

- Mindig több lábon álltam, mert ettől lehet az ember nyitott és boldog. Az Új Színházban dolgoztam, de az ottani munkáim mellett sok mindent műveltem kifelé is. Nagyon fontos volt nekem az a hely, azonban az elmúlt évad alatt nemcsak az Új Színházban, az életemben is rengeteg változás történt. Másrészt magasra tettem a lécet, és úgy éreztem, máshol van dolgom. Cserhalmi Györgyre hallgatva mertem a kerülő utakat kipróbálni. Mindenre kíváncsi vagyok, így vállaltam a bizonytalanságot, hogy azt csinálhassam, amit szeretnék. Az évad végén búcsúztam el az Új Színháztól. ?sszel felkérés érkezett a Tháliából, hogy vegyek részt az újonnan alakuló társulat életében, ahová örömmel mentem. Ez nagyon nagy ajándék volt, pedig eddig nem hittem a hétévenkénti váltás sikerében.

- Milyen szerepekben láthatjuk?

- A Mikroszínpadon A humor forrásában, a Tháliában a Váltságdíjban és A világszép nádszálkisasszonyban játszom, Hirtling Istvánnal és Józsa Imrével pedig a Rózsavölgyi Szalonban lépünk fel A kappan, a csirke és a marabu című kortörténeti kabaréval. 2010 nyarán kezdtük forgatnia a Munkaügyek című szerintem különleges tévésorozatot. Timit, a recepciós lányt játszom az IrReality Showban, amelyet március óta sugároz az M1 csütörtökönként.

- Egy éve az Ön rendezésében mutatta be az Budapest Bábszínház Babák címmel Jean Genet A cselédek című drámája alapján készült előadást.

- Ez egy felnőtt előadás, amelyben három érzékeny bábszínész alakítja Claire, Solange és a Madame szerepét. Örülök, mert a bemutató óta műsoron van a darab. Az idén is szeretnék rendezni és már a művet is kiválasztottam. Többet nem árulok el róla, de azt megígérhetem, hogy izgalmas lesz.