Ugrás a tartalomra

Rákosit a Dunába, a Kádárt meg utána!

2013. március 21. csütörtök
Színültig megtelt az ártatlanul elítélt vagy koncepciós perbe fogott budafoki "fegyverrejtegető" gyerekek szüleivel a bíróság tárgyalóterme
Rákosit a Dunába, a Kádárt meg utána!

Megszólal lapunkban az egyik áldozata annak a kirakatpernek, amelyet kilenc-tíz-tizenegy éves budafoki gyerekek ellen indítottak az 1956-os szabadságharc után. Kiderül: a fegyverrejtegetés és fegyveres összeesküvés vádját sokakra ráhúzták a koncepciós eljárásban, néhányan azonban megúszták, mert csak röpcéduláztak. Utóbbiakat is megbélyegezték azonban, egyfajta feketelistára kerülhettek a "múltjuk" miatt.

Az 1956-os szabadságharc utáni megtorlások időszakából a mai napig szinte feltáratlan az a per, amelyet többek között budafoki gyerekek ellen indíthattak el 1958 májusában. Mint azt lapunkban korábban megírtuk, egy K. József nevű besúgó jelentései alapján a XXII. kerületi rendőrkapitányság, együttműködve az Országos Rendőrkapitányság Budai Karhatalmi Ezredével, vagyis a pufajkásokkal, 1957 februárjában összesen több mint harminc, kilenc és tizenegy év közötti budafoki kisiskolást állított elő és vallatott, mert állítólag fegyvert rejtegettek. A negyedik, ötödik, hatodik osztályos általános iskolások elhurcolásához a gyanút egyetlen mondat alapozta meg, amelyet az egyik kétségbeesett gyermek mondott a pribékek előtt. A vallomás szerint a diák állítólag azt közölte: "Jani bácsi mondotta, hogy majd kezdődik a buli újra és akkor kellenek a fegyverek." A pufajkások ezt a vallomást összekapcsolták a szabadságharc után elindult MÚK- (Márciusban Újra Kezdjük) mozgalom elleni eljárásokkal, és számos gyereket végül bíróság elé is állítottak. Az úgynevezett Rákóczi-perben (az egyik főkolomposnak tartott gyerek nevéről elhíresült csoportot hívták így) színültig telt a tárgyalóterem a vádlottak padjára ültetett gyerekek szüleivel.

Lapunknak a dokumentumok és az egyik gyanúsított által elmondottak alapján négy, a kerületben lefogott gyerek nevét sikerült azonosítani, akik részben fegyverrejtegetésért, részben röpcédulázásért kerültek bíróság elé. A már említett besúgó jelentésében az szerepel, hogy egy Rákóczi vezetéknevű diák volt a gyerekcsoport vezetője, aki Budafokon lakott 1956 után a nagymamájánál. K. József elmondta, hogy Rákóczi vezetésével B. Béla, H. Gyula és U. Károly röpcédulákat gyártottak. A röpcédulákat B. otthon gépelte, U. pedig írta a szöveget ceruzával. Egyébként ez a bíróságon is szóba került.

Az egyik feljelentett gyerek, aki ma nyugdíjas pedagógus, nyilatkozott lapunknak az ügyről.

Mint elmondta, az otthonukból cipelték be a rendőrségre a karhatalmisták, a szülei nem is sejtették, miért. Voltak, akiket a tanórákról vittek el a barátai közül. Később kiderült, hogy fegyverek rejtegetésével vádolják őket, de addig még egyikük kezében sem volt fegyver. Aztán a vallatás során kénytelenek voltak elmondani, hogy kis cetliket gyártottak, számukra viccesnek ható rigmusokkal, és ezeket "balhéból" terjesztették, szétszórták az utcán. Olyan szövegek álltak ezeken, mint a "Rákosit a Dunába, a Kádárt meg utána!" versike, de gyerekként nem igazán sejtették, hogy ennek mennyire komoly következményei lehetnek. Aztán napokig vallatták őket a rendőrök és a pufajkások, majd rendeztek egy nagy kirakatpert, amelyen teljesen megtelt a tárgyalóterem. A bíróság mindenáron rájuk akarta bizonyítani a fegyveres összeesküvést, de ez csak néhány gyerek esetében sikerült, náluk is alaptalanul - számolt be az egyik érintett. - Minket hazaengedtek végül, de több gyereket megbilincseltek és elvittek, nem tudtuk, mi lett a sorsuk, nem találkoztunk később velük - mondta el a szemtanú. - Nekem viszont az egész életemre rányomták a bélyeget. A munkahelyeimen szinte lehetetlen volt előrelépnem a "múltam" miatt, az egyetemi felvételim is csak negyedszerre sikerült, pedig a vizsgán minden évben megfeleltem. Az utolsó körben viszont éveken keresztül megkérdezték: "Mit csinált maga ötvenhatban?" Persze már előre tudták a választ és elutasítottak - emlékezett vissza a volt budafoki iskolás.

Mint arról korábban beszámoltunk, a fegyveres összeesküvés vádjával koncepciós perbe fogott budafoki kisgyerekek ügyében "Internáltak" néven nyitott dossziét a Kádár-rendszer belügyminisztériumának XXII. kerületi Politikai alosztálya. A nyomozás eredményeként harminchat gyereket gyanúsítottak meg fegyverrejtegetéssel, közülük tizenhatot engedtek el, húsz gyerek ellen indult eljárás, és tudomásunk szerint több mint tízet bíróság elé is állítottak. A következő számaink egyikében a terveink szerint megkeresünk további, egykori diákokat is, akik érintettek voltak az úgynevezett "Rákóczi-perben".

Az eddigi információkat köszönjük, de továbbra is kérjük, hogy akik adatokkal, ismeretekkel rendelkeznek az ügyről, osszák meg azokat lapunkkal! Köszönjük!

VH