Hangos szóval kell követelni jogainkat, jussunkat

A 2010-es fordulatnak köszönhető, hogy manapság egyre kevesebben "románozzák le" az erdélyi magyarokat. Gyógyul a 2004-es "népszavazási sokk" okozta trauma - fogalmazott lapunknak adott interjújában Tőkés László. Az Európa Parlament képviselője szerint az Alaptörvény megszületésével, a Nemzeti Összetartozás Napjának és az állampolgársági törvénynek jogrendszerbe iktatásával, lassan, de szűnik és megfordul a "nemzeti elidegenedés". Beszélt arról az új típusú és életidegen "európai vallásról , amivel a 68-as baloldali eszmék örökösei szabnak törvényt és mértéket fölöttünk". A Trianon-gyógyítás többrétű feladat, "csak igaz magyarokként lehetünk európaiak". Romániát szövetségi állammá kell szervezni - mondta többek között Tőkés László.

- Budafok-Tétény kezdeményezte az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb visszhangot kiváltó szimbolikus szolidaritási akcióját, amely szerte a világon felhívta a figyelmet a székelyföldi autonómia ügyére. Hogyan győzné meg a fanyalgókat, akik szerint értelmetlen "magyarkodni a székely zászlóval, követelni az autonómiát"?

- Aligha kell őket most már győzködni, hiszen a világméretű szolidaritási hullám és a több tízezres marosvásárhelyi autonómiatüntetés magáért beszél. Ha jól megnézzük, tulajdonképpen néhány rossz beidegződés köszön vissza a fanyalgókban. Egyrészt a kommunista diktatúrából örökölt "be nem avatkozás" doktrínája él tovább bennük, melyre ráadásul bukaresti képviseleti monopóliumukkal visszaélő RMDSZ-es honatyáink még rá is erősítenek. Másrészt ezek a képviselők akár a saját pártjuk kebeléből választott önkormányzati vezetőkkel szemben is érvényesítik a túlközpontosított román államhatalom pártutasításos tilalmi gyakorlatát - magyar "kiadásban". Teszik ezt annak ellenére, hogy az elmúlt két évtizedben ez az igazodó, opportunista politika - mely mindent egy többségi bukaresti logikára fűz fel - vitte zsákutcába az erdélyi magyar érdekérvényesítés ügyét. Igenis, ki kell állanunk és hangos szóval kell követelnünk jogainkat és jussunkat. Meg kell mutatnunk Európának, az egész világnak, hogy egy közel kétmilliós nemzeti közösség otthont akar teremteni ősei szülőföldjén - hiszen az autonómia ennek az eszköze. Ehhez pedig minden törvényes és alkotmányos eszközt igénybe kell vennünk.

- Közismert, hogy az erdélyi magyar politikai élet meglehetősen polarizált. Az Ön által támogatott Erdélyi Magyar Néppártot sokan - de leginkább az RMDSZ vezetői - azzal vádolják, hogy gyengíti a romániai magyar érdekképviseletet. Mi történik? Ideológiai az ellentét, vagy személyes sérelmek, érdekek húzódnak a háttérben?

- A kérdést leegyszerűsítve, a két párt közötti alapvető különbség már a neveikből is kiolvasható: az egyik "Romániai", a másik "Erdélyi". Az Erdélyi Magyar Néppárt az Erdély-központú politizálás szószólója, az autonómia ügyének következetes képviselője, ugyanakkor az első olyan országos politikai erő, mely érdemben fölvetette Románia föderalizálásának kérdését. Meglátásunk szerint Románia szövetségi köztársasággá való alakítása indíthatná el az ország igazi modernizációját, nem az a tesze-tosza, megalapozatlan és már rövid távon is káros "regionalizálás", melynek magyarellenes, mögöttes célzata végképp elfogadhatatlan erdélyi közösségünk számára.

- A nemzetpolitikában valamivel kevesebb a csatározás a politikai erők között, mint az elmúlt években. A 2004-es népszavazás-sokk úgy látszik megtette a hatását. Alig-alig "románozzák le" az erdélyi magyarokat.

- Ehhez azért igencsak szükség volt a 2010-es nemzetpolitikai fordulatra. Az állampolgársági törvény módosítása, a Nemzeti Összetartozás Napjának kinyilvánítása, az Alaptörvény ilyen szellemű gazdagítása mind oda hatottak, hogy a szakértők által "szétfejlődésként" leírt, főként az elszakított nemzetrészek által elszenvedett nemzeti elidegenedés folyamata megfordulni látszik, és - ellentétes előjellel - mind inkább a nemzeti együvé tartozás hódít teret. Noha ez egészen természetes, mindazonáltal ezen a téren még igen sok a tennivaló. Nap mint nap tapasztaljuk ugyanis, hogy kicsinyes pártpolitikai, olykor személyes érdekek a nemzetpolitikai szempontok fölé emelkednek. Kollektív önvizsgálatra volna szükség - Makkai Sándort idézve, itt lenne az ideje egy újabb "magunk revíziójának".

- Néhány éve a csíkszeredai polgármester emlékezetes beszédet mondott a magyar parlamentben. Úgy vélte nem csak a határon túl, de a határon belül is a "beolvadásnak" van kitéve a magyar nemzet. A globalizmus vadhajtásaira, az identitásvesztésre gondolhatott Ráduly Róbert. Arctalan tömeggé válunk?

- Ez is egy veszélyforrás, valóban. De a globalizáció nem az egyedüli oka az identitás megfakulásának. Látnunk kell, hogy egész Európa irányt vesztett, hajlamosak vagyunk arra, hogy megtagadjuk keresztény gyökereinket, illetve mindazokat az értékeket, amelyek Európát évezredeken át a nagyvilág vezető szellemi, kulturális és civilizációs erejévé tették. Évtizedekig tartó kizártságunkból fakadóan mi, kelet és közép-európaiak egy - utóbb hamisnak bizonyuló - nemes várakozással az "európaiság" eszméjétől reméltük a posztkommunista trauma begyógyítását; a balliberális oldal mind a mai napig "Európára" hivatkozva próbálja visszafojtani a nemzet ébredését. "Trianon gyógyítás" tehát többrétű feladat: egyrészt újból össze kell fonnunk a nemzet szerteszét szakadozott szövetét, másfelől egy olyanfajta "európaiságra" kell törekednünk, melynek lényege, hogy: csak igaz magyarokként lehetünk igazán európaiak.

- Európa nagyon érzékeny a kisebbségi kérdésekre. Viszont az őshonos nemzeti közösségek valahogyan kiesnek a brüsszeli elit látóköréből. Hogyan lehetne paradigmaváltást elérni?

Türelemmel, sok munkával és szövetségesek keresésével. Az új eszköz, az európai polgári kezdeményezés alkalmas eszköz lehet arra, hogy egymillió európai polgárt az őshonos nemzeti kisebbségek ügye, illetőleg a magyar ügy mellé állítsunk. Már hogyha csak ki nem oltják egymást a kezdeményezések, mert - nagy fájdalmamra - ebből is sikerült hármat elindítanunk, kirívó eseteként annak, hogy - íme - a pártpolitika ismét fölébe kerekedett a nemzetpolitikának.

- A keresztény világ a napokban ünnepelte Pünkösdöt, az egyház születésnapját. Hogy látja, beszélhetünk még keresztény Európáról? Brüsszelben már a karácsonyfa állítás is kicsapta a biztosítékot.

- A dolgok mostani állása láttán talán megkockáztathatjuk azt az állítást, hogy a kereszténységet - ezt az ezredéves értékalapú világnézetet - egy új típusú, dogmatikus és életidegen "vallás" kezdi felváltani, melyet eufémikus kifejezéssel "az európai értékek" (és "az emberi jogok") vallásának nevezhetnénk. Az Európai Parlamentben ülve az a benyomása az embernek, hogy általánosságban mozgó, tisztázatlan tartalmú és tetszetősnek ható fogalmak mögé bújva a "™68-as baloldali eszmék örökösei szabnak törvényt és mértéket fölöttünk. Gyakorlatukban folyamatosan tetten érjük a kettős mércét, s ezáltal még az is hiteltelenné válik, amiben netalán éppenséggel igazuk van. Az Ön által felhozott - és egyéb kirívó - példák ennek az egésznek az abszurditását mutatják"Ś

- Püspök Úr. Jövőre európai parlamenti választások lesznek. Újra ringbe száll?

- Még nem döntöttem el. Nagy a nyomás rajtam, a választók, a harcostársaim közül egyre többen biztatnak a folytatásra, ugyanakkor azonban kezdek belefáradni. Ha jól megnézzük, akkor felnőtt életemet folyamatos küzdelemben éltem le. 1989 előtt a kommunista diktatúrával, annak erőszakszervezeteivel vívtuk csatáinkat, 1989 után pedig a visszalopakodó volt nómenklatúrával és örököseikkel kellett megküzdenünk - a romániai demokráciáért és magyarságunkért. Most ráadásul az eurobürokraták szereptévesztése miatt kényszerülünk többfrontos küzdelemre, hiszen ők a legitim módon, választópolgárok által megválasztott törvényhozásokat rekcumolnának "a közös európai értékekre" hivatkozva, miközben azt látjuk, hogy másokkal szemben már nem ennyire szigorúak. Ha az összképet nézzük: miközben a jelen jobbításával az élhető jövőt próbáljuk megalapozni, felépített magaslatainkat, várainkat a múlt kísértetei rombolják. Márpedig a többfrontos harc előbb-utóbb felőrli az embert. De akárhogyan is legyen, mint amiképpen eddigi életemben sem tettem, ezután sem akarok meghátrálni. A közös ügy, a nemzet szolgálata mindig is előbbre való volt számomra minden egyébnél. Úgyhogy ha "hí a Haza" - hát mennem kell.