Hírek

Himbálózó hegedűvirtuóz
Lajkó Félix a Kárpát-medencei Borászok és Zenészek Találkozójának vendége lesz
2013-05-23

A vajdasági Topolyán született Lajkó Félix nem elkötelezettje semminek, így a stúdiónak sem. Zenei anyagait szokatlan helyeken rögzíti: a palicsi erdőben, a mezőn, vagy csónakban himbálózva. Azt mondja, a dalokat ugyanúgy fel lehet venni természeti környezetben, mint ahogy filmet is lehet a szabadban forgatni. Ez utóbbiról is van némi tapasztalata, hiszen a róla készült dokumentumfilmeken kívül a Delta című film főszerepét is ő játszotta. Pályát azonban nem módosít, mert mint mondta, a hegedű nélküli filmszerep nem neki való. A zenész fellépett a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar kerületi koncertjén, de vendége lesz a Kárpát-medencei Borászok és Zenészek 8. Találkozójának is, június elsején fél nyolckor lép fel a Rozáriumban.

- Legújabb albumát, amelyen végig citerán játszik, nemrég mutatták be a Budapest Music Center Zenei Központban. Hogyan fogadta a közönség a Mező című hanganyagot?

- Aki hallgatta, annak tetszett. Azt mondják, sokszor lehet újrahallgatni, úgyhogy ez nekem jó. A programot egyébként játsszuk már egy ideje, így nem volt teljesen ismeretlen a közönségnek a lemez anyaga. Azt nem tudom, mi lesz belőle, de lehet, hogy ez a citerás dolog még valami egészen másba is átcsaphat.

- A citera mellett azért a hegedűt is kézbe veszi még?

- Hogyne, sőt, most készülünk egy újabb hegedűs lemezre. Talán őszre kész is lesz.

- Hogyan találtak egymásra a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekarral?

- Hollerung Gábor karmester ötlete volt, hogy együtt lépjünk fel május 21-én a Klauzál Házban. Nagyon sok klasszikus zenét hallgatok, így számomra nem annyira ismeretlen a dolog, de tény, hogy eddig még soha nem fordult elő, hogy szimfonikus zenekarral együtt játsszam a saját műveimet. Négy darabomat is hangszerelték, sőt még a Mező című citerás nótát is előadtuk. Végigimprovizáltam a koncertet.

- Szerzeményeit nem szokta lekottázni. Ennek ellenére mások is képesek eljátszani a dalait?

- Nem annyira komplikáltak ezek a zenék. Amit én játszom, azt nem biztos, hogy le lehet kottázni, mert kétszer soha nem ugyanaz, de az egy másik műfaj. Viszont az alapokat, a kíséretet, az egésznek a struktúráját meg lehet szerkeszteni, így a két dolog tud egymás mellett futni.

- Legközelebb nálunk a Kárpát-medencei Borászok és Zenészek Találkozóján hallgathatjuk. Kivel érkezik a borásztalálkozóra?

- A szabadkai bandával jövök, Brasnyó Antival és a Kurina fivérekkel. Két vendégművészt is hívtunk: Pál István "Szalonnát" és a komáromi hegedűst, Lakatos Robit.

- Milyen hangszeren játszik majd?

- Már egy éve használom a koncerteken a hegedű mellett a citerát is. Fogunk játszani a Mező című album számaiból és az őszre tervezett hegedűs lemezről is. Kész műsorral jövünk, mert ha zenekarral játszom, akkor az fix program. Nem tehetem meg a többiekkel, hogy ne tudják előre, mikor kerül rájuk a sor. Mivel az én számaimat játsszuk, így improvizálni is tudunk majd.

- A Dresch Quertettel kezdett zenélni, de rengeteg felállásban játszott már. Májusban Varnus Xavérral is többször koncertezik. Szívesen dolgozik új emberekkel?

- Érdekelnek az ilyen kihívások. Xavér témáira improvizálok, ez is egy próbálkozás, és egyelőre úgy tűnik, egészen jól működik.

- Hogyan születik a "Lajkó-zene"?

- ?ltalában ebéd után, magányosan. Van egy tanyám, ahol szívesen töltöm az időmet, itt fogok egyre több zenét készíteni. Színházi és filmzenéket is komponálok, írtam zenét a szolnoki Szigligeti Színház Othellójához, dolgoztam Bozsik Yvette-tel is egy darabon a szabadkai színházban. A Delta című film zenéjét is én szereztem, és most is készül egy újabb filmzeném. Naponta több órát gyakorolok, lelkiismeretesen felkészülök a koncertekre, de ezt a kislányom, Léda nem nagyon szereti, mert ilyenkor nem vele foglalkozom.

Tamás Angéla