Ugrás a tartalomra

Kutató gyerekek Rózsakerten

2013. május 23. csütörtök
Az Ember és társadalom témakörben a Demjén iskola diákjai győztek
Kutató gyerekek Rózsakerten

A Demjén István Református Általános Iskola már 11. alkalommal adott otthont a Kutató gyerekek tudományos konferenciájának. A közeljövőben szeretne csatlakozni az iskola a Nemzeti tehetségsegítő programhoz, így nemsokára Tehetségponttá válthat az intézmény. Húsz településről 24 iskola küldött diákokat a május 13-án megrendezett versenyre. A szakmai zsűri 50 előadást hallgatott meg és értékelt.

Nagyné Bitter Ilona, a Demjén István Református Általános Iskola igazgatója elmondta: az intézmény minden évben több témakörben próbálja minél magasabb színvonalon felkészíteni a diákjait a versenyre. Idén az Ember és társadalom témakörben az iskola névadójáról kutatott két diák. Keresztesi Marcell és Szikra Benedek három hónap alatt írták meg dolgozatukat. Készítettek interjút egy cserkésszel, és a levéltárban megtalálták Demjén István keresztelési igazolását is. A kutatási munkájukat képekkel és előadással színesítették. A zsűri megtudhatta Demjén Istvánról, hogy mennyi mindent tett életében: például templomot épített, zsidó származású embereket mentett a második világháború alatt, cserkészcsapatot alapított. A kiváló kutatómunkával kategóriájukban a Demjén iskola diákjai első helyezést értek el.

A verseny megkezdése előtt az iskola könyvtárában Szabolcs Attila polgármester mondott ünnepi beszédet.

- Mindenkiben van valamilyen tehetség - ahogyan azt Zsolnai professzor is vallotta -, de ezt a tehetséget meg kell keresni és fejleszteni kell. A tudós nagy kérdése volt, hogy milyen korban érdemes ezt a kutatómunkát elkezdeni. A hosszú évek tapasztalatai őt igazolták, aki azt vallotta, hogy már általános iskolás korban érdemes a gyerekeket ilyen nagy feladat elé állítani - fejtette ki a polgármester.

A konferenciát dr. Németh Géza, a Budafoki Református Egyházközség Presbitériumának gondnoka nyitotta meg. - Ez a verseny alapvetően arról szól, hogy ki-ki saját magát támogatja, hiszen az a tudás, amit megszerzünk, velünk marad, nem veheti el senki - hangsúlyozta a lelkész. Az előadások két helyszínen folytak, a könyvtárban és az egyik tanteremben.

Dr. Zsolnai József professzor, a program elindítója minden évben jelen volt a konferenciákon. Mivel ő már nem lehet köztünk, a versenyt felesége szervezi. Dr. Zsolnai Józsefné dr. Mátyási Mária a program további lehetőségeiről beszélt.

Mint elmondta, a Magyar Géniusz program keretében idén a Nemzeti tehetségsegítő program pályázatán nyertek, így lehetőség van arra, hogy tovább folytathassák a kutató gyerekek tudományos gondolkodásának támogatását. Ebben az évben közel 200 gyermek jelentkezett az országból tudományos kutatásra. A zsűritagok nemcsak a diákokat, hanem az őket felkészítő tanárokat is minősítették.

V. D.