Az otthonból a tanyasi istállóba

A Politikai Foglyok Országos Szövetségének (Pofosz) szervezésében tartottak megemlékezést a kitelepítettekről a budafoki evangélikus templomban.

A templom kertjében két évvel ezelőtt avatták fel a Budapesti kitelepítettek emlékművét. Azóta itt rendeznek megemlékezést a kitelepített polgárokról június elején. Dégi András, a Pofosz elnöke köszöntőbeszédében arra utalt, hogy szerinte a mai napig sem ismerik el eléggé azt a megpróbáltatást, amelyet a kitelepítettek folyamatosan átéltek.

Széchény Kinga maga is kitelepített volt. Beszédében az akkori eseményekre, valamint az átélt gyötrelmekre is kitért. Emlékeztetett, hogy 1951 május 21. és július 18. között közel 14 ezer embert telepítettek ki Budapestről. A kitelepítettek 24 órát kaptak a felkészülésre, majd az ország keleti felébe, 137 faluba és azok tanyavilágába hurcolták őket. Ezek az emberek soha nem kapták vissza lakásaikat és ingóságaikat. A családokat egy-egy szobába, nyárikonyhába vagy istállóba helyezték el, ahol két és fél évet töltöttek. - A falu határát nem hagyhattuk el, csak rendőri engedéllyel. A rendőrség gyakori, főleg éjszakai razziákkal és vallatásokkal zaklatta a kitelepítetteket. A munkaképesek csak fizikai munkát végezhettek, kevés bérért. A 14. életévüket betöltött fiatalok nem járhattak iskolába, hanem őket is kemény munkára fogták - idézte fel a múlt eseményeit Széchény Kinga.

Hantó Zsuzsanna történész történelmi összegzése után Hokker Zsolt evangélikus lelkész szólt az emlékezőkhöz. Hangsúlyozta: jó, hogy az evangélikus templom kertjében van az emlékmű, mert sokan a járókelők közül is betérnek hozzá, hogy elolvassák az üzenetet, és megálljanak egy percre. - Én is nap mint nap megdöbbenek, amikor a fecskeszárnyat tépegető alakra ránézek - vallotta be a lelkész.

A megemlékezés végén mindenki egy-egy szál virágot vagy koszorút helyezett el az emlékmű talapzatán.

(V. D.)