Ugrás a tartalomra

Megszépül a Postapalota

2013. július 16. kedd
Már ősszel megkezdődhet az épület homlokzatának felújítása, ha a tulajdonos is úgy akarja
Megszépül a Postapalota

Az 1929-33 között Budafok mai főterén épült Postapalota valaha a kerület ékszere volt, mára azonban megkopott a fénye, romos állapota rontja a Városház tér látványát. Zugmann Péter, a XXII. kerület alpolgármestere tavaly nyáron úgy döntött, ideje helyreállítani a patinás épületet.

Már az előző önkormányzati ciklusban is levelezett a kerület vezetősége és a Magyar Posta a felújítási munkálatok sürgősségéről, akkor azonban nem következett be érdemi előrelépés - tudatta lapunkkal Zugmann Péter. Elmondta, tavaly nyáron ezután összefogásra kérte a kerület civiljeit, akikkel közösen Szabolcs Attila polgármester és Németh Zoltán országgyűlési képviselők levélben hívták fel a Magyar Posta figyelmét az intézmény tarthatatlan állapotaira, illetve arra, hogy közös érdekünk, hogy az épület a XXI. századhoz méltó körülmények között fogadja az ügyfeleket. Zugmann Péter szerint a helyrehozatal azért is fontos, mert a nagytétényi városközpont felújításának végeztével most Budafok belvárosának rekonstrukciója következik.

Az épület homlokzata visszanyeri régi szépségét Budafok belvárosában.

Az önkormányzat megújítja a piacot, fővárosi költségvetésből hamarosan megvalósul a teljes Városház tér átalakítása, és a környék tömegközlekedésének újraszervezése. Fontos tehát, hogy a Postapalota is visszanyerje régi szépségét, és illeszkedjen a megújuló belvároshoz - fűzte hozzá Zugmann Péter.

Az épület egy része Magyar Posta, másik fele pedig a Magyar Telekom tulajdona. Szabolcs Attila, Németh Zoltán és Zugmann Péter a két tulajdonosi körrel közös bejárást tett az év elején az intézményben, ahol mindkét cég kijelentette, hogy a homlokzat felújítására elkülönített összeg áll rendelkezésre a költségvetésében. A politikusok bíztak benne, hogy tavasszal, nyár elején megkezdődhet a felújítás, azonban a tétlenséget tapasztalva júniusban újból rákérdeztek a Magyar Telekomnál, hogyan halad a renoválási munkálatok előkészítése. A telekommunikációs cég válasza szerint a Magyar Posta és a Magyar Telekom közötti, a feladat műszaki tartalmát meghatározó egyeztetés június végén lezárult. Kaiser Tamás igazgatóhelyettes levele szerint a tervezési feladatra kiválasztott építész eközben az előzetes kutatásait, egyeztetéseit elvégezte, tekintettel arra, hogy helyi védelem alatt álló épületről van szó.

Amennyiben tulajdonostársunk, a Magyar Posta a költségek rá eső részét megteremti, akkor ősszel befejeződhet a homlokzat felújítás, ellenkező esetben a kivitelezést jövőre kezdik el - írta Kaiser Tamás.

(Vigh Dániel)