Hírek

Meghívó Tusványosra
Idén Karsay Ferenc alpolgármester is előadást tart
2013-07-14

A Kárpát-medencei magyarok legnagyobb értelmiségi fóruma, a diákok önfeledt sátortábora, igazi medvekaland - megannyi értelmezés, és valószínűleg mindegyik igaz a több mint két évtizede Erdélyben megtartott Bálványosi Nyári Szabadegyetemről és Diáktáborról. Idén Budafok-Tétény is előadót állít, Karsay Ferenc alpolgármestert.

Az eseménysorozatot minden évben Erdélyben, a Székelyföldön, a nyári szünet közepén tartják öt napon át, idén július 23-28. között. A rendezvény két legendákkal övezett, egymáshoz közeli hegyvidéki üdülőtelepülés - Tusnádfürdő és Bálványos - nevének összevonásából kapta a Tusványos elnevezést. Lapunknak az egyik "ősszervező" úgy fogalmazott: nemigen ismer ehhez hasonló kezdeményezést, amely több mint két évtized után is megtartotta innovatív képességét és nyitottságát. "A Fidesz nyári diáktáboraként indultunk, aztán a 90-es években majdnem komótos továbbképző lett, ahol a diákok Bálványoson lazulnak, a politikusok Tusnádfürdőn komolykodnak, mígnem a székely humor segített, nehogy posványos legyen a rendezvény, így lettünk Tusványos" - idézte a rögös utat forrásunk. A rendezvény mára több száz előadásnak, vitának, koncertnek, kulturális és gasztronómiai eseménynek ad otthont. Politikusok, civilek kendőzetlenül beszélnek a közélet legizgalmasabb aktualitásairól, az Európa és a Nyugat előtt álló kihívásokról, a közép-európai nemzetek vitáiról, a nemzeti kisebbségek státusáról, autonómiáról, önkormányzatiságról, de szóba kerülnek a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés és a társadalmi szolidaritás témakörei is.

Az idei - "Mi időnk" című -, 24. alkalommal megtartott rendezvényre Budafok-Tétény önkormányzata is meghívót kapott. A szervezők, a Magyar Ifjúsági Tanács és a Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány Karsay Ferenc alpolgármestert invitálták előadónak. - A témakör, amiben felkértek, az önkormányzatok szerepe a közjó szolgálatában - mondta a Városházi Híradónak Karsay Ferenc, aki úgy fogalmazott: látszólag nehezen emészthető, elvont a kérdéskör, pedig éppen a lényegről, a gyakorlatról szól. - 1994 óta veszek részt Budafok-Tétény önkormányzatának munkájában, és a közjót szolgálni mindig újabb és újabb kihívást jelent, hiszen ez mindennap az elképzeléseink és a lehetőségeink, illetve számos eltérő érdek konfrontálódása. Minden polgár igényét, jogos elvárását kielégíteni úgy, hogy az anyagi lehetőségeinkkel felelősen, racionálisan bánjunk, ha kell, kompromisszumot találjunk, teljes embert kíván. Itt nincs helye mellébeszélésnek, de nagyon fontos: értsük, és ha kell, megértessük, hogy az önkormányzat döntései úgy helyezik előtérbe a közösség többségének érdekeit, hogy mindent megteszünk az adott ügyben kisebbségben maradók mellett is - fejtette ki az alpolgármester.

SFI