Ugrás a tartalomra

Újabb ütem kezdődik a fővárosi nyári villamosvágány-felújítási programban

2013. július 28. vasárnap
Változások a XXII. kerületben
Újabb ütem kezdődik a fővárosi nyári villamosvágány-felújítási programban

2013. július 27-étől, illetve 28-ától - e hét szombattól, illetve vasárnaptól - kezdődően összehangolt vágányfelújítási munkák kezdődnek a főváros több villamosvonalán. A felújítási munkák a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV idei beruházási terve alapján valósulnak meg, amelyben kiemelt prioritást kapott a rossz állapotú villamospályák felújítása. A nagykörúti sínek soron következő ütemben megvalósuló, részleges felújításával párhuzamosan a budai villamosvágányokat is helyreállítjuk több szakaszon. Az összetett felújítás célja a leromlott állapotú sínek cseréje és javítása, illetve az állapotromlás miatt megnövekedett menetidők visszacsökkentése, az üzemzavarok számának jelentős csökkentése, illetve a Krisztina körúton közös sáv kialakítása az autóbuszok és a villamosok számára, hogy a buszok elkerülhessék a dugókat. Az összesen nyolc villamosjáratot érintő vágányfelújítás a 4-es és 6-os villamosok vonalán 2013. július 27-én, szombaton, a 18-as, a 41-es, a 47-es, az 59-59A és a 61-es villamosok vonalán pedig 2013. július 28-án, vasárnap az első járatindulásoktól kezdődik és 2013. augusztus 19-én, hétfőn késő estig tart.

Halaszthatatlanná vált több sínpálya felújítása illetve karbantartása Budán annak érdekében, hogy megfelelő színvonalú szolgáltatást nyújthassunk ügyfeleinknek. A 23 napig tartó, összesen nyolc villamosjáratot érintő vágányfelújítás legfőképpen budai utasaink és a turisták közösségi közlekedését, eljutási lehetőségeit módosítja, de Pesterzsébet felől busszal, valamint Csepelről hévvel érkezők számára is jelentős változást jelent. A 4-es és a 6-os, a 18-as, a 41-es, a 47-es, az 59-es és az 59A, valamint a 61-es villamosok közlekedésében jelentős változások lépnek életbe a Ferenc körúton, az Irinyi János utcában, az Október huszonharmadika utcában, valamint a Fehérvári út és a Krisztina körút egy-egy szakaszán, a Böszörményi úton, illetve a Petőfi hídon végzendő villamosvágány-felújítási munkák miatt. Ezeknek a járatoknak rövidebb-hosszabb szakaszán villamospótló autóbuszok közlekednek a munkavégzés ideje alatt, több ponton átfedésben a villamosközlekedéssel, hogy ezáltal minimalizáljuk az átszállások számát, és az így okozott kellemetlenségeket.


Megújuló villamospályák, csökkenő menetidő, megszűnő üzemzavarok

Az Oktogon és a Rákóczi tér között végzett részleges nagykörúti pályafelújítás végeztével július végétől négy újabb villamospálya-felújítást végzünk időben összehangolva, melynek köszönhetően augusztus 20-ára - a nyárra tervezett munkákat követően - helyreállítható az eredeti forgalmi rend, illetve a felújításoknak köszönhetően felgyorsulhat a közlekedés legtöbb villamosvonalon.

A villamospálya-felújítási munkák a BKK és a BKV között megkötött közszolgáltatási szerződés keretében, az idei nyári beruházási terv alapján valósulnak meg.

A Fehérvári úton a Prielle Kornélia utca és Dombóvári út között megmaradt nagypaneles technológiával épült villamospálya jelentősen elhasználódott, elöregedett, az utóbbi időben többször vezetett a szolgáltatás leállásához az úgynevezett hőkivetődés, azaz a nyári melegben felforrósodott sínek felpúposodása. Az érintett szakaszon elvégezzük a 18-as, a 41-es, és a 47-es villamosok által használt pálya teljes cseréjét. Új, korszerű, úgynevezett rugalmas alátámasztású, folyamatos sínágyazású (RAFS) vágány épül a helyére, ezáltal megszűnnek a pályahibák, visszaesik az üzemzavarok száma, és csökken a menetidő is. A felújítás kivitelezője a Feratil Kft., a munkavégzés költsége mintegy 156 millió forint.

A Krisztina körúton a Széll Kálmán tér és a Déli pályaudvar között található villamospálya az ezen a szakaszon közlekedő négy villamosvonal - a 18-as, az 59-es, az 59A és a 61-es - jelentős terhelése alatt elhasználódott. Jelenleg a menetidőt másfél-két perccel megnövelő sebességkorlátozások lassítják a villamosok közlekedését. A Krisztina körúton az Alkotás utca és az Attila út közötti szakaszon a villamospálya felújítása szintén az ún. RAFS technológiával történik - a meglévő vasbeton alaplemezek felhasználásával -, a felújításnak köszönhetően majd jelentősen nő a villamosok megengedett sebessége, megszűnik a sebességkorlátozás, csökken a zajterhelés, komfortosabb lesz az útátjárókon történő áthaladás. A felújítás során a pályát alkalmassá tesszük buszok menetrendszerű közlekedésére, így a buszaink elkerülhetik a torlódásokat. A felújításhoz kapcsolódóan a Vérmező út Attila út - Várfok utca közti szakaszán buszsávot létesít a BKK. A fejlesztésnek köszönhetően az érintett 21-es, 21A, 39-es, 102-es és 139-es buszok közlekedése a torlódástól függetlenné válhat, azaz gyorsan és kiszámíthatóan fognak tudni közlekedni a nap bármely szakában a Déli pályaudvar M és a Széll Kálmán tér M között. A Vérmező úton megszűnő parkolóhelyek helyett újakat jelölünk ki a közeli Logodi utcában. A rekonstrukciót a Strabag Általános Építő Kft. mint kivitelező végzi el, a felújítás teljes költsége körülbelül 278 millió forint.

A budai felújítások mellett július végétől tovább folytatódik a 4-es és 6-os villamosok pályájának felújítása is: az Oktogon M és Rákóczi tér közötti szakasz megnyitásával egy időben a Petőfi hídon átvezető villamospálya-szakasz felújítása kezdődik el. A Petőfi hídon jelenleg sebességkorlátozás van érvényben, és nem halasztható tovább a dilatációs szerkezetek - azaz a híd tartószerkezetének hőváltozás okozta mozgásait felfogó, azt áthidaló szerkezetek - javítása. A felújítás időszakában sor kerül a régi, gyenge felsővezeték-tartó oszlopok cseréjére is. A 4-es és 6-os villamosok vonalán a 2006-os felújítás a peronokat és az áramellátási rendszert érintette, az idei - több helyszínen zajló - felújítási munkákban érintett infrastruktúra-elemek utolsó felújítására a kilencvenes években került sor, azóta történt elhasználódásuk a kiemelten magas forgalom mellett idei évi felújításukat indokolja.

A járatok gyorsulása, a rossz pályaállapotok megszüntetése nem csak az utazók szempontjából előnyös, de a tömegközlekedési rendszer üzemeltetési költségeit is csökkenti.

Az idei évben megkezdődik még az 1-es és 3-as villamosok felújítása is a BKK beruházásában kiemelt európai uniós fejlesztésként. A közbeszerzési eljárások lezárása augusztusban várható, munkakezdésre szeptember végén, illetve októberben kerül majd sor, ezen vonalakat tehát a nyári vágányzárak nem érintik.


Forgalmi változások a XXII. kerületben közlekedő villamosok vonalán

18-as villamos

A 18-as villamost érinti a Krisztina körúti és a Fehérvári úti vágányfelújítás is, ezért 2013. július 28-ától, vasárnaptól augusztus 19-éig, hétfőig a 18-as villamos rövidített útvonalon, a Savoya Park és a Hauszmann Alajos utca között jár. A Széll Kálmán tér M és a Hauszmann Alajos utca között 18V jelzésű villamospótló autóbuszok közlekednek. A pótlóbuszok a Széll Kálmán téren a tér alsó részén a 22-es busz leszállóhelyéről indulnak.


A 18V villamospótló autóbusz útvonala, megállóhelyei:

Széll Kálmán tér M - Hauszmann Alajos utca

Széll Kálmán tér - Krisztina körút - Csaba utca - Maros utca - Krisztina körút - Magyar jakobinusok tere - Krisztina körút - Döbrentei tér -Szent Gellért tér - Bartók Béla út - Móricz Zsigmond körtér - Fehérvári út - Hauszmann Alajos utca


Széll Kálmán tér M végállomás: a 22-es, 22A, 222-es autóbuszok leszállóhelye

Széll Kálmán tér M: az 5-ös, 39-es autóbuszok megállója

Déli pályaudvar M: a metrópótló busz megállója a Krisztina körúton Déli pályaudvar mellett

Mikó utca: a Krisztina körút 51. előtt

Krisztina tér: a18-as villamos megállóhelye

Dózsa György tér: az 5-ös, 178-as autóbuszok megállója

Döbrentei tér: az 5-ös, 86-os, 178-as autóbuszok megállója

Rudas gyógyfürdő: a 86-os autóbusz megállója

Szent Gellért tér: a 18-as, 19-, 41-es, 47-es, 49-es villamosok megállóhelye

Gárdonyi tér: a18-as, 19-, 41-es, 47-es, 49-es villamosok megállóhelye

Móricz Zsigmond körtér: az íves házak előtt

Újbuda-központ: a973-as autóbusz megállója

Újbuda-központ: a Fehérvári úton a Bocskai út kereszteződése után

Csonka János tér: a 973-as autóbusz megállója

Hauszmann Alajos utca végállomás: a 973-as autóbusz megállója


Hauszmann Alajos utca -Széll Kálmán tér M

Hauszmann Alajos utca - Fehérvári út - Móricz Zsigmond körtér - Bartók Béla út - Szent Gellért tér - Döbrentei tér - Attila út - Krisztina körút - Széll Kálmán tér

Hauszmann Alajos utca végállomás: a 973-as autóbusz megállója

Csonka János tér: a 973-as autóbusz megállója

Újbuda-központ: a piac mellett

Móricz Zsigmond körtér: a 18-as, 41-es, 47-es villamosok megállóhelye

Gárdonyi tér: a 18-as, 19-, 41-es, 47-es, 49-es villamosok megállóhelye

Szent Gellért tér: a 18-as, 19-, 41-es, 47-es, 49-es villamosok megállóhelye

Rudas gyógyfürdő: a 86-os autóbusz megállója

Döbrentei tér: a Döbrentei téren a Döbrentei utca torkolatát követően

Dózsa György tér: az 5-ös, 178-as autóbuszok megállója

Krisztina tér: a 18-as villamos megállóhelye

Mikó utca: a 18-as villamos megállóhelye

Déli pályaudvar M: a Krisztina körúton a Gratisbusz buszöböl és a gyalogos-átkelőhely között

Széll Kálmán tér M végállomás: a 22-es, 22A, 222-es autóbuszok leszállóhelye

41-es villamos

A Fehérvári úti munkák miatt 2013. július 28-ától, vasárnaptól augusztus 19-éig, hétfőig a 41-es villamosok közlekedését kettébontjuk, azok megosztva közlekednek:

  • a Kamaraerdei Ifjúsági Park és a Hauszmann Alajos utca között, illetve
  • a Batthyány tér M+H és a Csóka utca között, a Móricz Zsigmond körtér és a Csóka utca között a 19-es és 49-es villamosok útvonalán.

A Hauszmann Alajos utca és Újbuda-Központ között a 6-47V jelzésű (útvonala és megállólistája feljebb), illetve a Hauszmann Alajos utca és a Móricz Zsigmond tér között a 18V (útvonala és megállólistája feljebb) jelzésű villamospótló buszjáratok pótolják a villamosokat, a fentebb leírtak szerint.

47-es villamos

A Fehérvári úti vágányfelújítás miatt 2013. július 28-ától, vasárnaptól augusztus 19-éig, hétfőig a 47-es villamosok közlekedését is kettébontjuk, azok megosztva közlekednek:

  • Budafok, Városház tér és a Hauszmann Alajos utca között, illetve
  • a Deák Ferenc tér M és Újbuda-Központ között.

A 47-es villamosokat a 6-47V jelű autóbuszjárat (útvonala és megállólistája feljebb) pótolja Hauszmann Alajos utca és Újbuda-Központ között, a pótlóbusz azonban a 6-os villamost is pótolva a Móricz Zsigmond körteret és a Petőfi hidat is érinti. A pótlóbusz pontos forgalmi rendjét és megállóit fentebb, a 6-os villamost érintő változásoknál részletezzük.

A Móricz Zsigmond körtéri munkák miatt a fenti időtartamon belül három napon át, július 28-án vasárnap és augusztus 3-4-ei hétvégén a villamosok Újbuda-Központot sem érik el, hanem 47-49-es jelzéssel összevontan a Deák Ferenc tér M és a Kelenföldi pályaudvar között a 49-es villamos vonalán közlekednek.

Részletes információk a www.bkk.hu/vaganyfelujitas oldalon találhatók.

A vágányfelújítás ideje alatt érvényes menetrendek elérhetők a BKK honlapjának menetrendi aloldalán.