Ugrás a tartalomra

Könnyebb lélekkel, örömmel

2013. október 10. csütörtök
Hegedüs Endre hatodik alkalommal tartott koncertsorozatot a kerületben
Könnyebb lélekkel, örömmel

Véget ért az öt koncertből álló szeptemberi Sursum Corda hangversenysorozat, amelyet tizenkét évvel
ezelőtt Hegedűs Endre és Hegedűs Katalin zongoraművészek indítottak útjára. A különleges zenei csemegét kínáló ősz eleji program kerületünk immár hagyományosnak számító kulturális eseménye, amelyen mindenki talál kedvére való muzsikát. A Zene világnapján Hegedűs Endre Liszt-díjas zongoraművészt a hatodik alkalommal megrendezett koncertsorozatról és a zene életünkben betöltött szerepéről kérdeztük.

- Milyen időközönként szervezik meg a Sursum Cordát, vagyis az "Emeljük föl szívünket az Úrhoz" programot?

- Reméljük, hogy most már évente sor kerülhet rá, hiszen Budafok-Tétény vezetése nagyon kedvezően fogadta ajánlatunkat és nagyvonalúan támogatja elképzelésünket. A koncerteken, ahogy ez a helyszíneken készült fotókon is látszik, idén is telt ház előtt muzsikáltunk. ?“riási megtiszteltetés számunkra, hogy a városvezetés igényli a Sursum Cordát és részt is vesz az eseményeken, az emberek pedig a koncertek által többé, gazdagabbá válhatnak és örömmel, könnyebb lélekkel térhetnek haza. Nekünk ez a feladatunk.

- Minden alkalommal a sokszínűségre törekednek?

- Célunk, hogy minél változatosabb élményt nyújtsunk, különböző hangszerek szólaljanak meg szólóban, duóban, trióban, legyen kórus- és kamarazene, a műsor összeállításában pedig az örömmuzsikálás valósuljon meg. A közönségnek is boldogság, ha mi, művészek nagy-nagy élvezettel játsszuk a kiválasztott remekműveket.

- Milyen szempontokat vesznek figyelembe a helyszínek kiválasztásánál?

- A kerület bővelkedik a jó akusztikájú helyekben. Templomaink többsége, a Vojnovich-Huszár-villa és a Városháza díszterme mind-mind kiváló helyszínek. A szervezésnél arra is figyelünk, hogy Nagytéténytől Budafokig a kerület minden részére eljusson a zene. Most kíváncsian várjuk, hogy az új nagytétényi városközpontban megnyílt kultúrházban is adódik-e lehetőség a koncertezésre.

- Idén is várja a gyerekeket "rendhagyó énekóráira" a Városháza Záborszky-termében?

- Igen, első alkalommal október 11-én. Harmadik éve ajánlom fel a kerületi gyerekeknek ezt a programot, mert úgy érzem, az ő életüket is ki kell töltenie az értékes zenének. Ezeken a délelőttökön a lelkükre igyekszem hatni. Szeretném megmutatni nekik, mit jelent a koncertélmény, hogyan születik újjá egy-egy mestermű az orruk előtt, milyen módon varázsolódhatunk el a muzsika által, és hogyan forr egységbe a koncertterem, ha jó a mű és az előadás is.
(Tamás Angéla)