Ugrás a tartalomra

Gördülő órák Nagytétényben

2013. december 12. csütörtök
Gördülő órák Nagytétényben

Több mint két évtizede annak, hogy az ENSZ a Fogyatékkal élők világnapjává nyilvánította december 3-át. Ezen a napon világszerte számtalan helyen tartanak "érzékenyítő" programokat, felhívva a figyelmet arra, hogy milyen nehézségekkel kell szembenézniük a fogyatékkal élő embereknek, és arra is, hogy az egészséges emberek milyen módon tudnak segítő kezet nyújtani nekik életük könnyebbé tételéhez.

A Cziffra György Nagytétényi Kulturális Központban a Gördülő Zumba kerekes székes tánccsoport, Napsugár Anna jeltáncművész és tánccsoportja, Sas Sándor paralimpikon és Nagy Bendegúz kerekes székes világutazó engedett betekintést a fogyatékkal élő emberek világába.

Miközben a színházteremben érdeklődve vártunk a műsor kezdetére, néhány szót váltottunk a Gördülő Zumba művészeti vezetőjével, Sárai Ritával. Megtudtuk tőle, hogy céljuk a figyelem felhívása, azaz megmutatni a világnak, hogy "ők is ebben a társadalomban élnek, mint bárki más". A művészeti vezető úgy gondolja, azért van szükség a fogyatékos emberek világnapjára, mert még nem elég fejlett az emberek hozzáállása, hiszen a szőke hajúaknak vagy a kék szeműeknek sincs világnapja, pedig ők is különböznek másoktól. Vidáman és lelkesen beszélt a tizenkét fős csoportról, amelynek tagjai az ország különböző részein élnek. ? hozta össze a társaságot, és baleset előtti táncos múltja miatt kézenfekvőnek látszott, hogy tánccsoporttá alakuljanak. Mint mondta, rengeteg fellépésük van, sok helyre hívják őket, csak a próbák és a szállás okoz nehézséget számukra. Ezért is keresnek egy olyan otthont, ahol nemcsak a közlekedés, de a szállás is akadálymentesített. Örömmel újságolta, hogy kerületünkben talált is egy ma már nem működő óvodaépületet, amelyet alkalmasnak tart arra, hogy létrehozzanak benne egy központot a kerekes székeseknek. Úgy véli, ha rálelnének egy jószívű támogatóra, vagy akár csak kibérelhetnék azt a házat, a fogyatékkal élők előtt is kitárulna a világ. A vidékiek is eljuthatnának a fővárosba, színházba, moziba mehetnének, hiszen lenne hol aludniuk a programok után.

Közben elkezdődött az előadás. Férfi és nő egymás körül forogva táncolt együtt, tekintetük egymásba kapcsolódott, kezük összeért. Felső testükkel, kezükkel és a lábukat helyettesítő kerekes székkel önfeledten mozogtak a ritmusra. És a nézők pár taktus után úgy érezhették, valódi táncelőadást látnak.

T. A.

Ének, tánc és jelnyelv

A Hugonnai Vilma Általános Iskola diákjai évek óta műsorral készülnek a Fogyatékkal élők napjára. Idén a Cziffra György Nagytétényi Kulturális Központ színpadjára léphettek fel.

Az ünnepi műsort Zugmann Péter alpolgármester beszéde nyitotta meg. - Azt gondolom, hogy mindannyiunk közös feladata és felelőssége, hogy önök a lehető legteljesebb életet kaphassák, hogy olyan segítő, óvó környezet vegye önöket körül, amely valódi támaszt jelent - mutatott rá az alpolgármester. Hangsúlyozta: a fogyatékkal élők számtalanszor bebizonyították azt, hogy nem sajnálni, megkülönböztetni, hanem megismerni, meghallani kell őket. Az önkormányzat folyamatosan keresi a lehetőségeket, hogy megkönnyítse a kerületben élők mindennapjait.

A megnyitóbeszéd után félórás műsort adtak a diákok. Felcsendültek ismert musicalek dallamai, ezt a tanulók jelnyelv segítségével tették érthetővé a siketek számára. A zenés-táncos jelenetekkel hatalmas sikert arattak a gyerekek. A műsor végén Szűcs József pedagógus énekelt el két, szívhez szóló dalt, a másodikat a gyerekekkel együtt, nagy sikert aratva a közönség soraiban. Az előadás után az önkormányzat dolgozói ajándékcsomagot adtak át a megjelenteknek.

(V. D.)