Ugrás a tartalomra

Újévi köszöntő

2014. január 09. csütörtök
Újévi köszöntő

Az új év első napjaiban köszöntöm önöket abban a reményben, hogy sikerekben és eredményekben gazdag esztendő vár ránk. Sok éve várunk arra, hogy a politikusok által ígért fordulat bekövetkezzen. ?gértek már nekünk "jóléti rendszerváltozást", "több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak", de csak csalódás várt ránk.

Most mintha tényleg fordulat történne. Három év kemény és következetes munkájának érnek be a gyümölcsei. Adósságaink csökkentek, az összes gazdasági mutató javul. Ennek nyomán mérhető a bizakodás. De nem csak kenyérrel él az ember"Ś Fontos a gazdaság, hiszen mindennek az az alapja, de önmagában kevés a teljes emberi élethez.

Május 15-ét az ENSZ a Családok nemzetközi napjává nyilvánította. Ebből az alkalomból az EU Családszervezeteinek Szövetsége (COFACE) kihirdette, hogy a 2014-es évet a család és a munka összehangolásának, a családi gazdálkodásnak kívánja szentelni.

2014-ben lesz az Egyesült Nemzetek Szervezete által megrendezett Nemzetközi családév 20. évfordulója. A családok 2014-es ünneplése alkalmat ad Európa-szerte a családok szerepének átgondolására és elismerésére. A családok alapvető értékének felismerése alkalmat adhat a demográfiai problémákkal való szembenézésre, hiszen már Európa jövőjét veszélyezteti a népességcsökkenés.

Európa más országaiban is elfogadták már a magyar példa nyomán, hogy a bankoknak és a multiknak is ki kell venni a részüket a közteherviselésből, nem kaphatnak mentességet. Ugyanígy terjed az a gondolat, ami a magyar kormánynak már három éve egyértelműen a legfontosabb feladatai között van: a családok elismerése és megerősítése nélkül nem lehet kilábalni a válságból. A kormány családvédelmi intézkedései - a 40 plusz program, a gyed extra és mások - ezt szolgálják. Az önkormányzat számára is a családok éve lesz 2014: ugyanúgy, ahogyan 1998-tól

2002-ig és 2006 óta a családok éve volt nekünk minden év, amikor csak rajtunk múlt az önkormányzat hajójának kormányzása. Hiszen tevékenységünk középpontjában a családok életének megkönnyítése, a gyereknevelés feltételeinek biztosítása áll. Ezért évről évre az óvodák, iskolák működési feltételeinek javításával kezdődik a költségvetésünk szabadon elkölthető részének a tervezése. Ugyanígy nagy jelentőséget tulajdonítunk az egészséges életmód terjesztésének és az egészség megóvásának, így a szakrendelő felújítása és sportolási lehetőségek biztosítása lesz 2014-ben a második helyen. Az egészséges táplálék biztosítása, a magyar termelők, különösen az őstermelők támogatása sem közömbös számunkra, így a budafoki piac megújítása is 2014 feladatai közé tartozik.

Ha ezeket a terveket megvalósítjuk, még jobb lesz Budafok-Tétényben élni, a kisváros a nagyvárosban még barátságosabb, emberközelibb, szerethetőbb lesz. Fogjunk össze hát mindannyian a siker érdekében!