Török Eszter 3 aranyat szerzett Szerbiában
Eszter, a 9 nemzetet felsorakoztató megmérettetésen 3 versenyszámban volt érdekelt a magyar válogatott tagjaként.
Az első napon a 4*100méteres női vegyes váltó mellúszó tagjaként mutatkozott be a közönségnek és erős mellúszásának is köszönhetően aranyéremmel gazdagította éremgyűjteményét.
A második napon délelőtt a 100 méteres mellúszásban, délután a 200 méteres mellúszásban állt rajthoz. Fő számában délelőtt rögtön a rajtnál élre állt, majd végig vezetve, meggyőző fölénnyel ért célba. Ebben a számban tavaly még csak a 3. volt, idén már nem volt nála jobb. A második aranyérem birtokában jött el a délutáni nagy megmérettetés, a 200 méteres mellúszás.
Jól indult ez a versenyszám is. Eszter az élen haladt, 50 méternél 2,6 másodperces előnnyel fordult, de szívós ellenfelei folyamatosan csökkentették a távolságot és szerb ellenfele 150 méternél elé is került, de Eszter utolsó 15 méteres fergeteges hajrával visszaverte a támadást és megnyerte ezt a számot is. Így 100%-os teljesítménnyel, 3 aranyéremmel térhetett haza.