Rozmaringággal, virágokkal
Közös megemlékezést tartott január 19-én a nagytétényi sváb emlékhelynél a Nagytétényi Polgári Kör és a Német Nemzetiségi Önkormányzat a kitelepítettek emléknapján.
A z eseményen beszédet mondott Szirtes Edit, a Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke, majd Dindi István, a Hugonnai Vilma Általános Iskola nyugalmazott történelem szakos tanára elevenítette fel a magyarországi német ajkú lakosság kitelepítéséről 1946. január 15-én született rendeletet, amely alapján 1948-ig 185 ezer embernek kellett elhagynia otthonát. Kopasz Sándor a kitelepítettekre emlékezve elszavalta Lovag Erdős Anna Egy marék földet című versét.
Az ünnepségen Németh Zoltán országgyűlési képviselő, Szabolcs Attila, a XXII. kerület polgármestere és Karsay Ferenc alpolgármester közösen virágokat helyeztek el az emlékmű tövében. A politikusokon kívül a svábok tiszteletét jelképező rozmaringágat helyezett el többek között a szobor tövében Szirtes Edit, Wittman Judit, a Nagytétényi Helytörténeti Kör tagja, illetve a Nagytétényi, valamint a Baross Gábor-telepi Polgári Kör képviselői is.
Fehér István történész becslésen alapuló adata szerint Magyarországon 1945-ben mintegy 380 ezer német nemzetiségi élhetett.
A kitelepítés lebonyolítására felállított Népgondozó Hivatal információi alapján 1946 és 1948 között legalább 185 ezer német nemzetiségit fosztottak meg állampolgárságától, valamint teljes ingó és ingatlan vagyonától, s telepítettek ki az éhező és romokban heverő Németországba Magyarországról. 1946 és 1947 között körülbelül 135 ezer főt az USA által megszállt övezetbe, majd 1948 végéig még csaknem 50 ezer főt a Szovjetunió által megszállt övezetbe telepítettek.
Tóth ?gnes történész adatai szerint összesen 248 600 kataszter hold föld került a magyarországi németektől állami tulajdonba. Ugyanő azt írja, 1941-ben a magyarországi németeknek összesen 60 400 háza volt. Ebből 1945 és 1948 közt 44 750 ingatlant (azaz 74 százalékot) vett el tőlük a magyar állam.
Vigh Dániel