"Ami körülvesz bennünket, máshol elérhetetlen luxus"
A Klauzál Ház Bujtor István Termében összegyűlt közönséget Tamon Erika művelődésszervező köszöntötte, aki bevezetőjében elmondta, hogy ezzel a programmal a művelődési ház tavaly elhunyt igazgatójának álmát váltják valóra. Mészáros Csaba a Klauzál Akadémia vendégeként szerette volna üdvözölni Vujity Tvrtko riportert. Ez most munkatársai segítségével, de sajnos már nélküle valósult meg.
ÂVégeztek egy felmérést, hogy hol a legoptimistábbak az emberek. A vizsgált százhúsz ország sorrendjében Dánia az első, Magyarország a száztizenhetedik helyen áll. Nálunk csak három országban pesszimistábbak az emberek, Ruandán, ahol a 90-es évek elején másfél millió ember vesztette életét, a földrengés pusztította Haitin, ahol most kolerajárvány dúl és Mozambikban, a Föld hivatalosan is legszegényebb országában. Elégedetlenek vagyunk a sorsunkkal, pedig mindaz, ami minket körülvesz - hogy van áram, hogy önök ruhában jöttek, cipő van a lábukon, a találkozó után úgy isznak meg egy pohár vizet, úgy vacsoráznak, hogy nem halnak bele és van hol aludniuk -, a világ jelentősebb részén elérhetetlen luxus - kezdte kétórás, filmvetítéssel egybekötött előadóestjét a TV2 Naplójának műsorvezető-riportere.
A közönségtalálkozón elmesélte, hogyan kutatta fel és hozta haza az utolsó magyar II. világháborús hadifoglyot, beszélt Észak-Koreáról, Kim Ir Szen üvegkoporsójáról, Gambiáról és Türkmenisztánról, ahová családja is elkísérte, valamint a kezek és lábak nélkül is örülni tudó Vujicsicsről.
Megdöbbentő képsorokkal kalauzolta végig a közönséget a földrengés sújtotta Haitin, miközben bemutatta Weisz Fanni hallássérült szépségkirálynőt is, aki elkísérte őt erre az utazásra.
Végezetül megosztotta a jelenlévőkkel újságírói hitvallását is:
- Újságíróként az a célom, hogy olyan igazi hősöket mutassak be, akikre mindenki felnézhet, akik gyermekeink példaképei lehetnek.
T. A.