Kemény korszak Keleten

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a Kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából volt a vendégünk.

Azért is fontosak az ilyen emléknapok, hogy a fiataloknak megmutassuk a különbséget egy szabad, demokratikus ország és egy totális diktatúra között - hangsúlyozta Schmidt Mária történész lapunknak adott interjújában a Kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából. A Terror Háza Múzeum főigazgatója február 21-én a Városháza dísztermében telt ház előtt tartott rendhagyó történelemórát.

- A Budafok-Tétényben található Mementó Park alkalmas arra, hogy a Terror Háza Múzeumhoz hasonlóan érzékeltesse a diktatúra hangulatát?

- A kommunista diktatúra alappillérei a terror és az idegen megszálló erők jelenléte, valamint a kommunista ideológia egyeduralma volt. A hetvenes évek végétől a terror már nem volt a mindennapok része, de a rendszer lényege nem változott, benne maradt mindenki zsigereiben.
A szoborparkban látható művek a kommunista rendszer hőseit, ikonikus figuráit ábrázolják. A szoborparkba kerülve, eredeti környezetükből kiszakítva már nem ugyanazt az üzenetet hordozzák, mégis egy helyre összegyűjtve emlékeztetnek arra a korra.

- Említette, hogy a fiatalokat a filmeken keresztül lehet legjobban megszólítani. Miért gondolja így?

- Elsősorban a művészet tudja azt az időbeli különbséget áthidalni, ami a mi tapasztalatunk és az utánunk következő generációk világa között van. Az ifjabb korosztály a film nyelvét érti a legjobban.

- Mondana néhány filmcímet?

- Makk Károlytól a Szerelem a mai fiatalok számára is érthető, de volt olyan film is - szerzőt nem említek -, amire úgy emlékeztem, hogy rám nagy hatással volt, megmutattam a gyerekeimnek, ők meg értetlenül néztek. A román filmekre a fiam hívta fel a figyelmemet. ?k kiválóan feldolgozták a kommunizmus korszakát. Pár éve volt is egy román filmeket bemutató vetítéssorozatunk a Terror Háza Múzeumban. Ezekhez a filmekhez nem kellett külön magyarázatot fűznünk, minden kiderült belőlük. Hogy az egyik legismertebbet, a 4 hónap, 3 hét, 2 nap című alkotást említsem, történetéből a legfiatalabbak számára is világossá válik: a diktatúra a megaláztatásnak és a félelemnek olyan nyomasztó keverékét, egyvelegét jelentette, amelyet mindenki megtapasztalt, aki megélte ezeket a kemény időket. Nehéz szívvel mondom, de a román alkotók elképesztően bátor munkáit végignézve hiányérzetem támadt. A magyar filmművészet ugyanis nem nagyon foglalkozik azokkal, a múltunkat a múltunkat meghatározó témákkal, amik nemzeti közösségünk számára fontosak.

- A budafoki beszélgetésen szóba került, hogy idén ünnepeljük a rendszerváltozás huszonötödik évfordulóját. Annak idején sokan azt hitték, rögtön eljön a Kánaán, mások meg úgy gondolták, végig kell mennünk azokon a lépcsőfokokon, amiken a nyugati országoknak.

- Minden államnak megvan a saját fejlődési útja. Nem utánozza az egyik a másikat, de lehet tanulni egymástól. Mi tanultunk a Nyugattól, de ők egyfajta gőgből nem akarnak a volt szocialista országokban szerzett tapasztalatokból meríteni. Ami pedig a várakozást illeti, a tökéletesség bűvöletében a csalódás természetes. Ez is a diktatúra öröksége, hogy azt hiszik, létezik tökéletesen működő társadalom. Ilyen nincs. Amit elértünk - hogy szabad és demokratikus országként léptük át az ezredfordulót, hogy sikerült újra visszatérnünk Európa nyugati kultúrájához, ahová mindig is tartoztunk - hatalmas siker. Büszkék lehetünk rá.

- Pedig - mint legújabb könyvének címe is utal rá - Nyugaton a helyzet változóban van.

- Nyugat-Európában sokan elkényelmesedtek. Pedig korszakhatárhoz értünk. Új kihívásoknak kell megfelelnünk. Nem ülhet senki karba tett kézzel, a megszerzett eredményekre hivatkozva. ?k persze sok szempontból előnnyel indulnak, mert több a tartalékuk, más szempontból azonban mi vagyunk előnyben, mert edzettebbek vagyunk és rugalmasabban tudunk alkalmazkodni a megváltozott feltételekhez. Ebben ugyanis a huszadik században nagy rutinra tettünk szert.

(Kántor Klaudia)