Sárból és napsugárból

Vidám szellemidézésre invitálja a színházrajongókat május 8-án a Klauzál Ház, ahol Huszti Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, Érdemes és Kiváló Művész önálló előadóestjén idézi meg Kiss Manyit, Tolnay Klárit, Bessenyei Ferencet, Mensáros Lászlót és még sok felejthetetlen játszótársát. Mesél saját szerepeiről, a jóról és a rosszról, a "sárból, napsugárból összegyúrt", esendő lelkekről. A hetvenedik születésnapját néhány nappal ezelőtt ünneplő színművész úgy érzi, öt évtizednyi színészi munkája során, szerepein keresztül - mint Jago, Hamlet, Peer Gynt és Lear király, Don Armado, Petruchio, Higgins professzor és Cyrano - mindent elmondott, amit akart. Ma már a szereplésnél fontosabb számára a rendezés és az oktatás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, megszerzett tudásának és tapasztalatainak átadása a fiatal generáció számára. Huszti Péterrel, a 2014-es Pécsi Országos Színházi Találkozó díszvendégével az ember tökéletlenségéről, életfelfogásáról és a mindent elmondó csöndről beszélgettünk.

- Rengeteg eljátszott főszereppel és számtalan jelentős alakítással a háta mögött Madách szavait kölcsönözte tíz éve megjelent könyve, majd önálló estje címének: ""Śsárból, napsugárból "... Miért?

Az ember tragédiája végigkísérte az életemet. A Szegedi Szabadtéri Játékokon már főiskolásként játszottam kisebb szerepeket, majd a filmben ?dámot, azután 1981-ben Lucifert, a későbbi előadásban pedig az Urat alakítottam. Érdekes módon Lucifer szavai már a művel való első találkozáskor megütötték a fülemet, és az évek alatt rájöttem, hogy mi, emberek tényleg "sárból, napsugárból" vagyunk összegyúrva: jók vagyunk és rosszak, jót akarunk és elrontjuk, csetlünk és botlunk, tévedünk, azután megbánjuk és újrakezdjük. Szerepeimben és az életben egyaránt ez a kettősség érdekelt és érdekel ma is.

Hála Istennek sok olyan ember bőrébe bújhattam, akikben megtaláltam ezt az elegyet, Hamletben csakúgy, mint Zsigmond császárban vagy II. Lajos királyban.

Az emberek közül is azokat szeretem, akiknek van merszük felvállalni, hogy ilyenek is meg olyanok is vagyunk, és rengeteg hibát követünk el, miközben igyekszünk jónak lenni, próbálunk megjavulni. Ebből merítettem a ""Śsárból, napsugárból"... című könyvem témáját, erre a szálra fűztem fel szerepeimet, játszótársaimat és az életemet.

- Már hatvanévesen elérkezettnek látta az időt az összegzésre. Nem volt ez kissé korai?

Sokkal régebben izgat ez a dolog. A vágyam, hogy szerepbarátaimat közelebbről megismerjem, előadásról előadásra mélyebbre kerüljek a lelkükbe, azóta munkál bennem, amióta rengeteg remek szerepet játszhattam a színpadon, filmen és tévéjátékokban. Ez az évek alatt mit sem változott. Ugyanúgy ítélem meg magamat, szerepeimet és játszótársaimat most, mint négy-öt évtizeddel korábban. Nem érzem, hogy hetvenévesen másképpen látnám a világot, mint fiatalabb koromban.

- Mi késztette arra, hogy fényes színészi karrierje és díjakkal is elismert tanári munkája mellett rendezzen is?

Amikor elindultam a Vas utca felé, rendezőnek készültem. Várkonyi tanár úr volt az, aki a színészet felé terelt. Rendezni akkor kell, amikor az embernek mondanivalója van - mondta, és én ezt harmincöt évesen éreztem először. Mi, színészek belebújunk a szereplők bőrébe, de én fontosabbnak tartom, hogy a szerep bújjon a mi bőrünkbe. A rendezésekkor erre törekszem, fontosnak tartom, hogy minél több személyesség kerüljön a szerepekbe.

- Ilyennek érzi a Kései találkozás című darabot is?

A darab két "sárból, napsugárból" gyúrt figuráját feleségemmel, Piros Ildikóval alakítjuk. Számomra a közönséggel való együtt gondolkodás csöndje az öröm, és itt nagyon sok ilyen csönd van.