Szervét közel került Dobó Katához

Szervét Tibor először jogászként doktorált, ám színházi ambíciói nem hagyták nyugodni, így elvégezte a Színművészeti Főiskolát is. Közel második évtizede otthona a Radnóti Színház, de több helyen is - jelenleg nyolc darabban, havonta húsz-huszonöt előadásban - játszik. A Jászai Mari-díjas, Érdemes művész filmszínészként is ismert, többek között játszott a Valami Amerika és a Magyar vándor című filmben, de a rendezésben is próbára teszi magát.

- Foglalkoztat, hogyan tud egy színdarab mindenféle erőszakoskodás nélkül, a szerző gondolatait és elképzeléseit tiszteletben tartva nagyon mai lenni, és a legfrappánsabban, a lehető legizgalmasabban a néző elé kerülni. Nem vagyok alkalmas a formalista színházra - nyilatkozta lapunknak Szervét Tibor, akit a Libikóka című darabban Dobó Katával láthatunk április 26-án a Klauzál Ház színpadán. A kiváló színész elárulta azt is, a darab kapcsán hogyan került egyre közelebb csinos kollégájához.

- Másfél órán át csak ketten vannak a színpadon. Mennyire fontos a kettejük közötti összhang?

- A Libikókában annyira egymás sorsát éljük, hogy ha Katával nem sikerült volna ennyire közel kerülnünk egymáshoz, nem maradt volna életben ez a színmű ennyi éven át. Egy olyan kétszereplős előadásban, amely mély területeket fog át egy férfi és egy nő életéből, a színészeknek tökéletesen össze kell hangolódniuk.

- Könnyen ment?

- Szerencsénk volt, mert már a próbafolyamatot megelőzően megismertük egymást. ?tnéztük a színdarabot, mennyire korszerű, érvényes-e ma is a szerkezete és az elhangzó szövegek, majd lehántottuk róla azokat a rétegeket, amelyek ennyi év alatt óhatatlanul rátelepedtek. A legalább ötvenéves fordításból együtt csináltunk egy olyan példányt, amely a mai kornak megfelel és működésbe hozza a színdarab teljes szellemi és érzelmi tartományát.

- Más darabokat is újraírnak?

- ?tírunk, alkalmasint én is átírok szövegeket. Például a Gyilkosság telefonhívásra című színmű szövegkönyvében azt tekintettem át, hogy ez a hatvanéves szöveg hogyan tud felfrissülni, mi hagyható el a szerkezetből, és milyen módon lehet a "fordulatszámát" úgy megemelni, hogy ne csak tisztességgel végignézhető beszélgetés legyen, hanem feszült és az emberi idegrendszereket megmutató történet. Irtó komoly meló volt úgy végrehajtani ezeket a belső vágásokat, hogy ne csorbuljon a darab.

- Ezt színészként megteheti?

- Kivételes helyzet volt. Csak úgy vállaltam el ezt a színdarabot, hogy ha én csinálhatom a rendezői példányt. Nem győzöm megköszönni Zimányi Zsófinak, aki annyira bízott bennem, hogy ezt megtehettem.

- Többet nyújt az ön számára a rendezés?

- Olyan szempontból többet, hogy a rendező az egészért vállal felelősséget, nemcsak egy alak sorsát kell beépítenie és képviselnie, hanem az összes szereplőét. Muszáj, hogy elképzelése legyen a történet színéről, szagáról, ízeiről, egész világáról. Viszont kevesebbet is, mert amikor vége van a próbafolyamatnak, akkor el kell engedni a darabot. Első ilyen élményem Miskolcon ért, amikor a Mezítláb a parkban című vígjátékot rendeztem. Létrejött egy előadás, nagyon jókedvűen, sok szellemmel és sok szívmelegséggel, nekem pedig már nem volt dolgom, így el kellett mennem. Kifejezetten kínos érzés, amikor a bemutató után útilaput kötnek az ember talpára.

- Ennek ellenére szívesen rendez.

- Mindig kíváncsi vagyok a szövegre és annak színpadi megfogalmazására. Rettentően izgat egy adott anyag szövegszintű elemzése. Szinte mindegy, mikor íródott a színdarab, mikori a fordítása, majdnem biztos, hogy hozzányúlok a szövegéhez. Vagy azért, mert régi, vagy azért, mert a mai állapotában nem képviseli azt a történetet, amelyet szerintem az író meg akart írni. Ezt azonban mindig a lehető legnagyobb tisztelettel teszem.

Tamás Angéla