Koboldok kergették a labdát
Ismét ifjú és idősebb sportolók lepték el március 22-én a BMTE Sportcsarnok épületét. Nyolcadik alkalommal szervezett úgynevezett kosaras Kobold-napot számukra Orosz Szilvia testnevelő tanár. Több mint 170 sportolni szerető gyermek és szülő vett részt a vidám délelőtti rendezvényen.
Mozogni vágyó fiatalokkal és felnőttekkel telt meg a BMTE sportcsarnoka a múlt hét végén. Kezdetét vette a bemelegítő zumba tánc, ami egy nyári tábor emlékét idézi fel minden év márciusában. A jó hangulatú zumbázás után Szabolcs Attila polgármester nyitotta meg a rendezvényt, aki elmondta, hogy jövő ilyenkor már új csarnokban rendezhetik meg a Kobold-napot a szervezők. Hatalmas taps fogadta a sportcsarnok felújításának hírét. A sportnap első részében sorversenyek zajlottak, ahol több csapat állt rajthoz kisebb és nagyobb gyerekekkel és felnőttekkel. Az izgalmas versenyszámok után a koboldok kosárlabdameccsre hívták az önkormányzat csapatát, majd ismét sorverseny és megint kosárlabdameccs zajlott, amelyen már a Gádor iskola tanárait izzasztották meg a gyerekek. A sportnap szünetében akrobatikus kosárlabda-bemutatót tekinthettek meg a versenyzők, amelyet Malik Anna és Bakos Dorka mutatott be. A káprázatos zsákolások után megkérdeztük, hogy mennyi ideig tart egy-egy trükköt megtanulni. - ?, hát csak egy-két nap volt - válaszolták a kosarasok. - Hobbinak is tekintjük a trükkök megtanulását, de sokat gyakorolunk, hogy ha már jók leszünk, akkor mehessünk bemutatókra is - tették hozzá. A csapatok között idén sem volt éremosztás, mégis mindenki nyertesként tért haza, mert kellemesen, játékos mozgással tölthette el a napot.
(V. D.)