Ugrás a tartalomra

Megcsúszott a támfal a Déli és a Kelenföldi pályaudvar között

2015. január 26. hétfő
Megcsúszott a támfal a Déli és a Kelenföldi pályaudvar között

A szakemberek a Déli pályaudvarnál az alagút és a rézsű omlás helyét bejárták, megvizsgálták. A megcsúszott résznél lévő vágányzaton továbbra sem közlekedhetnek a vonatok. A másik vágányon maradt a korábban bevezetett 10 km/ó sebességkorlátozás. Ennek ellenére az alagútban közlekedő vonatok teljes biztonsággal közlekedhetnek. A helyreállítást és a másik vágányon a közlekedést a hétvégére ígérik.

Tegnap este negyed hat után néhány perccel a Déli és a Kelenföldipályaudvar között az egyik vágány melletti támfalról kövek hullottak le és megcsúszott a támfal is. Több vonat várhatóan csak Kelenföldig közlekedik és onnan is indul, a két pályaudvar között a biztonságos vonatközlekedés megteremtéséig, amely előreláthatóan néhány napot is igénybe vehet. Az alagútban a közlekedés teljesen biztonságos. Ezen a szakaszon, csak az egyik vágányon közlekedhetnek a vonatok váltakozó irányban és sebességcsökkentéssel. Mindezek időveszteséget, akár félórás késéseket is okozhatnak a vonatforgalomban. A Budapest-Győr, a Budapest-Székesfehérvár-Veszprém-Szombathely, az észak és dél-balatoni, a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs,a Budapest-Baja a Budapest-Dunaújváros, illetve a csatlakozó vonalakon is. Az elővárosi vonatok közül a százhalombattai vonatokat a MÁV-START Zrt. lemondja. Azok nem közlekednek. Korábban a kerepesi úti híd átépítése miatt ideiglenesen adéli, illetve a kelenföldi pályaudvarra átirányított vonatok ismét a keleti pályaudvarra közlekednek és onnan is indulnak Kivéve, a Bajáraközlekedő Sugovica és Gemenc expressz vonatokat, amik továbbra is adéli pályaudvarra közlekednek. A MÁV-START Zrt. a Déli és a Kelenföldipályaudvar között a könnyebb eljutás érdekében a személyszállító vonatoknál felármentességet biztosít, a helyzet fennállásának időtartamára.

A kialakult helyzetért, a késésekért és kényelmetlenségért utasaink megértését kérjük, türelmüket köszönjük.

Budapest. 2015. 01. 26.

Kommunikációs Igazgatóság

(kiadta: Both Ferenc sajtóügyeletes)

forrás: www.elvira.hu